Élő Kolozsvári Rádió

„Nagyon jó PR-fogás lenne egy-két Patriot rendszer átadása”

Ady András politikai elemzővel értékeltük a Bukaresti Kilencek rigai találkozóját.

Orbán Viktor, Jens Stoltenberg, Bukaresti Kilencek
Foto: Orbán Viktor és Jens Stoltenberg Budapesten, június 12-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 12, 17:07

Cáfolta Klaus Iohannis hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek fontolgatnák Magyarország kizárását tagjaik közül.

A B9-ek állam- és kormányfői találkozóján részt vevő Klaus Iohannis román újságírók kérdezték Rigában arról a Financial Times című lapban megjelent értesülésről, miszerint „sok országnak elfogyott a türelme”, amiért Magyarország rendre megvétózza azokat a közös állásfoglalás-tervezeteket, amelyekben a B9-ek Ukrajna NATO-csatlakozásának felgyorsítását, az ukrán háborús erőfeszítések támogatását sürgetnék. Klaus Iohannis hangsúlyozta: semmiféle kizárásról nem esett szó, és nem is lesz szó.

A NATO-főtitkára, Jens Stoltenberg szerdán Magyarországon találkozott Orbán Viktor kormányfővel. Ezt követően a magyar miniszterelnök elmondta: a többi tagország döntését nem tudja és nem is akarja megváltoztatni, így nem blokkolják majd a NATO döntéseit az orosz-ukrán háború ügyében.

A Bukaresti Kilencek rigai találkozóját Ady András politikai elemző értékelte rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert

Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben
Napirend péntek, 2026 július 32026 július 3, 09:25

Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben

Általános sztrájkra készül a Sanitas egészségügyi szakszervezet. Online képzéseket tartanak a sztrájk megszervezésére és...

Általános sztrájkot készítenek elő az egészségügyben
Átadták Nagybánya új felüljáróját
Napirend csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 17:56

Átadták Nagybánya új felüljáróját

Átadták Nagybánya új felüljáróját, amely a legforgalmasabb, Kolozsvár felé vezető utat tehermentesíti. A nagybányai és a Máramaros...

Átadták Nagybánya új felüljáróját
Nincs már mit tenni, mint alkalmazkodni
Napirend csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 16:18

Nincs már mit tenni, mint alkalmazkodni

Hőségrekordok sora dőlt meg Európában a hőkupola hatására. Németországban új országos melegrekord született 41,5 °C-kal....

Nincs már mit tenni, mint alkalmazkodni
3 eurós csomagdíj EU-n kívüli rendelésekre
Napirend kedd, 2026 június 302026 június 30, 16:05

3 eurós csomagdíj EU-n kívüli rendelésekre

Holnaptól 3 euróval többet kell fizetni az EU-n kívüli online platformokról rendelt termékekre. Az európai uniós határozat minden...

3 eurós csomagdíj EU-n kívüli rendelésekre
Napirend kedd, 2026 június 302026 június 30, 14:58

Kelemen Hunor: félre kéne tenni a személyes sérelmeket

A tavaszi parlamenti ülésszak végére sem sikerült kormányt alakítaniuk az Európa-barát pártoknak, mert olyan döntéseket hoztak, amelyek...

Kelemen Hunor: félre kéne tenni a személyes sérelmeket
Napirend kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:27

Az USA és Irán is megszegte a tűzszünetet

Újra kiéleződött az Irán és Amerika közötti konfliktus, alig két héttel azután, hogy tűzszünetet kötöttek. Mindkét fél a másikat...

Az USA és Irán is megszegte a tűzszünetet
Napirend hétfő, 2026 június 292026 június 29, 17:08

Hogy bírták a diákok a románérettségit?

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Hogy bírták a diákok a románérettségit?
Napirend szombat, 2026 június 272026 június 27, 11:02

Keresik a legszebb konyhakerteket

Erdélyi kertészkedők, gazdálkodók illetve települések is csatlakoztak A legszebb konyhakertek Magyar Örökség-díjas versenyhez. A...

Keresik a legszebb konyhakerteket