Élő Kolozsvári Rádió

Több alpolgármesteri tisztséget szerezhet az RMDSZ Kolozs megyében

Történelmi léptékű eredményként értékelte a Kolozs megyei eredményt Csoma Botond, és Antal Géza.

Több alpolgármesteri tisztséget szerezhet az RMDSZ Kolozs megyében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 11, 16:38

Történelmi léptékű eredményként értékelte a Kolozs megyei RMDSZ által az önkormányzati és EP-választáson elért eredményt ma sajtótájékoztatón Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Antal Géza, a szervezet ügyvezető elnöke.

Jóval többen járultak az urnákhoz, mint 4 évvel ezelőtt és alpolgármesteri tisztséget is többet remél a szövetség. Két eddigi polgármesteri tisztséget azonban elveszítettek.

A sajtótájékoztató után Csoma Botonddal és Antal Gézával Forrai Szerénke beszélgetett. A beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva, vagy szövegesen elolvasható alább.

Forrai Szerénke: Történelmi eredményeket említett a sajtótájékoztatón, mind a megyét, mind Kolozsvárt illetően. Miért?

Csoma Botond

Csoma Botond: Egyértelműen azért, mert óriási számú szavazatot kaptunk úgy a megyében, mint Kolozsváron. Megyei tanácsra például 2024-ben 43 117 szavazatot kaptunk. Én, amióta RMDSZ-ezek, megmondom önnek őszintén, én nem emlékszem ilyen nagy számú szavazatra. Összehasonlításképpen mondom, hogy 2020-ban 28711 szavazatot kaptunk, tehát 15 ezer a különbség. Az európai parlamenti listára is 42.987 szavazatot kaptunk, ez jobb a 2019-es eredménynél, ami az is jó volt, 36 ezret kaptunk. Tehát olyan számban mentek el a Kolozs megyei magyarok szavazni, amire az utóbbi 20 évben nem igazán volt példa.

Ezt minek tulajdonítja?

– Magas volt az általános részvétel is. Sikerült mozgósítani a magyar közösséget is, és én úgy értékelem, hogy megértették az emberek a tétet, úgy az önkormányzati választások tétjét, mint az európai parlamenti választások tétjét. Hozzájárult az, hogy nagyon sok emberrel tudtunk személyesen találkozni. Mi nem mondtunk le az ajtóról ajtóra, vagy a kapuról kapura való kampányolásról. Nyilván, hogy ezt utána fényképekben és videókban megjelenítjük online felületeken is, de nem helyettesíti az online felület a személyes találkozást.

Beszéljünk egy picit a mandátumokról. Kolozs megyei szinten talán eggyel több lesz idén.

– A megyei tanácsban hat mandátumra számítunk, eddig öt mandátumunk volt.Mind a városban, mind a megyében a Nemzeti Liberális Párt a 2020-as eredményéhez képest kevésbé jó eredményt ért el, magyarán azt jelenti, hogy nincs többségük egyedül. 2020-ban elérték a többséget egyedül a Nemzeti Liberális Párt, a városi tanácsban is, Kolozsváron és a megyei tanácsban is, Kolozs megye tanácsában, akkor tulajdonképpen matematikai szempontból nem volt szükség az RMDSZ-re a többség kialakításához, most szükség lesz. Nyilván tárgyalni fogunk erről az elkövetkezőkben.

– Ez azt jelenti, hogy lesz egy újabb megyei tanácsi alelnöki pozíció?

– Én nagyon remélem, hogy igen, és a városban alpolgármester természetesen. Én nagyon remélem, hogy ez összejön, fontos mindkét tisztség a közösségnek. Nem kell most ezt egy hét alatt eldöntenünk, mert az új mandátum csak októberben kezdődik, tehát van elegendő időnk arra, hogy ezeket a politikai tárgyalásokat a többség kialakítása érdekében lefolytassuk most a nyár folyamán.

A jó eredmények ellenére vannak helyszínek, ahol veszített az RMDSZ.

– Igen.

Kevesebb a polgármesteri tisztség.

Antal Géza

– Valóban, két településen vesztettünk, az egyik az Tordaszentmihály. Itt azért vesztettünk, 17 százalék a magyarok aránya Tordaszentmihály községben. Négy mandátumot tudunk magunk mögött. Eddig is egy kiváló eredmény volt az, hogy 17 százalékos magyarsággal tudtuk vezetni ezt a községet. Most, 2024-ben a románok összefogtak, olyan értelemben, hogy az volt az üzenet, hogy a magyarokat le kell váltani. És ilyen értelemben a szociáldemokrata szavazótábor is a nemzeti liberális jelöltre szavazott. A másik község, ahol sajnos vesztettünk, Bálványosváralján, enyhén más a helyzet. Ott sajnos olyan személyi ambíciók, amelyek a magyar közösségen belül jelentkeztek, és aminek az eredménye az lett, hogy nagyon sok magyar ember szerepelt román pártok listáján. Sajnos a különböző machinációk miatt elvesztettük a polgármesteri széket. Márton Henrietta egy dési ügyvéd, aki Bálványosváralján lakik, egyértelműen bálványosváraljai származású. Ő vállalta a jelöltséget, szerintem egy nagyon jó jelölt volt, elvégezték a munkát.

Antal Géza: Alapvetően három tényezőt neveznék meg azt illetően, hogy hogyan sikerült egy ilyen, az elmúlt húsz évben nem látott hatalmas szavazatszámot kapni itt Kolozs megyében. Az első dolog szerintem ebben az, hogy az elmúlt négy évben nem ültünk hiába. Kormányon is voltunk, ennek a kormányzási munkának az eredményeit le tudtuk csatornázni a Kolozs megyei magyar közösségekhez. A második tényező, azt gondolom, hogy a jelöltek. Sikerült olyan jelölteket találnunk, olyan csapatokat találnunk, tanácsosokat, akikről elhitték az emberek, hogy képesek elvégezni azt a közösségi munkát, ami a következő négy évben rájuk vár. A harmadik tényező pedig egyértelműen a kampánymunka, és a kampánymunkából kiemelném a házról házra történő személyes megkereséseket. Ez nemcsak a városi környezetben volt nagyon fontos, de nyilván a kolozsvári, de akár a dési, akár a bánffyhunyadi eredményeken is. A városi eredményeken egyértelműen azt látom, hogy az, hogy házról házra jártunk, csak Kolozsváron több mint 140 ember, aktivista, jelölt vett részt ebben a terepi munkában. Ez mindenképpen szükséges. Nyilván volt egy erős online jelenlétünk is ebben a kampányban, ami kiegészíti azt, hogy személyesen szóba tudtunk állni az emberekkel.

Két polgármesteri tisztség elveszett az RMDSZ számára a megyében. Viszont úgy tűnik, hogy a tanácsosok létszáma nem lesz kevesebb. Mi a helyzet a majdani alpolgármesteri lehetőségekkel?

– Az a célunk, hogy minden egyes közigazgatási egységben, ahol a polgármestert adó alakulattal képesek vagyunk többséget kialakítani, és szükség is van ránk a többség kialakítására, ott alpolgármesteri széket szerezzünk. A jelenlegi állás azt mutatja, hogy minden esély adott arra, hogy több településen legyen alpolgármesterünk, mint az elmúlt négy évben. Nyilván ez nem csak tőlünk függ, hanem a majdani koalíciós partnerektől is. Azt is látom, hogy lesz olyan közigazgatási egység, ahol az elmúlt négy évben nem volt alpolgármesterünk, de most úgy néz ki, hogy sikerül alpolgármesteri szinten dolgozni majd a következő négy évben.

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését
Napirend szerda, 2026 április 152026 április 15, 17:50

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését

Kolozsvár idei költségvetése 835,4 millió eurót tesz ki. Bár ez az összeg több, mint 160 millió euróval elmarad a tavalyitól –...

Erre szánják idén Kolozsvár költségvetését
Sokan leváltanák „a rendszert” – de nem világos, hogy mit is
Napirend szerda, 2026 április 152026 április 15, 15:56

Sokan leváltanák „a rendszert” – de nem világos, hogy mit is

A romániaiak csaknem 40 százaléka szerint az ország politikai rendszere annyira hibás, hogy teljes egészében le kell cserélni – derül...

Sokan leváltanák „a rendszert” – de nem világos, hogy mit is
Jelentős a fagykárosodás a gyümölcsfáknál
Napirend szerda, 2026 április 152026 április 15, 13:21

Jelentős a fagykárosodás a gyümölcsfáknál

Jelentős fagykárokat szenvedtek a partiumi gyümölcsösök. A károsult gazdák támogatásra jogosultak. Akik 10 árnál nagyobb gyümölcsössel...

Jelentős a fagykárosodás a gyümölcsfáknál
Óvatosan készülünk a nyaralásokra
Napirend szerda, 2026 április 152026 április 15, 08:47

Óvatosan készülünk a nyaralásokra

Drágább lesz az idei nyaralási szezon az üzemanyag-drágulások miatt. A repülős utak is többe kerülhetnek a kerozin drágulása miatt. Az...

Óvatosan készülünk a nyaralásokra
Napirend kedd, 2026 április 142026 április 14, 17:20

Kongresszus- és konferenciaközpont épülne Kolozsváron

A Kolozs megyei tanács honlapján található információk szerint a készülő konferenciaközpont projektjének célja, hogy a várost és egész...

Kongresszus- és konferenciaközpont épülne Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 április 142026 április 14, 15:15

Az erdélyi magyarok 70 százaléka Fidesz-győzelemre számított

Az erdélyi magyarok többsége magabiztos Fidesz-győzelemre számított. Most a körükben nagyfokú csalódottság és orientációs zavar...

Az erdélyi magyarok 70 százaléka Fidesz-győzelemre számított
Napirend kedd, 2026 április 142026 április 14, 14:57

Miről fog tárgyalni Kelemen Hunor Magyar Péterrel?

Az új magyar kormány nem fogja megvonni a külhoniak támogatását, az eddigi nyilatkozatok erre utalnak – összegezte rádiónknak Kelemen...

Miről fog tárgyalni Kelemen Hunor Magyar Péterrel?
Napirend kedd, 2026 április 142026 április 14, 13:21

Mit kell tudni a Hormuzi-szoros tervezett blokádjáról?

Miután a hétvégén látszólag kudarcba fulladtak a Washington és Teherán közötti béketárgyalások, Donald Trump amerikai elnök...

Mit kell tudni a Hormuzi-szoros tervezett blokádjáról?