Élő Kolozsvári Rádió

Beszterce-Naszód megyében két megyei tanácsost is adhat az RMDSZ

Beszterce városában a számadatok alapján történelmet írtunk - mondta rádiónknak Décsei Attila megyei RMDSZ-elnök.

Beszterce-Naszód megyében két megyei tanácsost is adhat az RMDSZ
Foto: Zoltán-Sipos Tímea és Szilágyi Zsolt

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 10, 17:53

Utoljára 2004-ben juttatott az RMDSZ önerőből jelöltet a megyei tanácsba. Az eredmények jelenlegi feldolgozottságára hivatkozva akár két jelöltjük is bekerülhet a megyei tanácsba: Szilágyi Zsolt és Zoltán-Sipos Tímea.

Magas részvételi arányról számolt be a helyi magyarság részéről az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, Décsei Attila, de rádiónknak azt is elmondta, hogy a sikerhez a román lakosság szavazatai is hozzájárultak.

„Beszterce városában elmondható a számadatok alapján, hogy történelmet írtunk, hiszen közel 2000 szavazatot kapott a városi tanácsosi lista és a megyei tanácsosi lista is. Besztercén ezt a számadatot 2000-től napjainkig, tehát az utóbbi 24 évben nem érték el. 1700 szavazat volt 2004-ben, 2012-ben is, amikor egy, illetve két helyi tanácsosunk volt, de viszont akkor a részvétel alacsony volt. Jelen pillanatban pedig sikerült városi szinten is jóval az 5 százalékot elérni, a 6 százalékhoz közelítünk” – mondta Décsei Attila.

A megyei, illetve megyeszékhelyen elért eredmények mellett van olyan község, ahol négy év után sikerült visszakerülni a helyi tanácsba. Például Nagysalya községben, vagy Árpástó községben sikerült megőrizni a polgármesteri tisztséget. Kékes községben sikerült megőrizni a helyi önkormányzatban a képviseletet, és Décsei Attila bízik benne, hogy Kékes községben az alpolgármesteri tisztséget is megtartja az RMDSZ.

Riporter: Orbán Szabolcs

Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 15:05

16 év lenne a „digitális nagykorúság”

Egységes, európai szintű 16 éves korhatárt javasolt az Európai Parlament a közösségi kommunikációs platformok, videómegosztó...

16 év lenne a „digitális nagykorúság”
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 14:12

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot

Negatívan véleményezte a bírák és ügyészek nyugdíjreformjáról szóló dokumentumot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a CSM...

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot