Élő Kolozsvári Rádió

Szép találkozások emléke a Kolozsvári Majálisról – Gryllus Vilmossal is beszélgettünk

A Kolozsvári Rádió kihelyezett stúdiójában vendégeskedett Gryllus Vilmos kétszeres Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző.

Gryllus Vilmos

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 3, 13:14

A Kaláka együttes alapítójával a monostori Colina-parkban találkoztunk, a KIFOR által szervezett Kolozsvári Majálison, s örömmel vállalta, hogy még a koncert előtt betérjen hozzánk. A zenekar mozgalmas erdélyi turnéjáról is szót ejtettünk, amelynek részeként a Gryllus testvérek, Dániel és Vilmos a szintén népszerű népdalénekessel, Sebestyén Mártával lépnek fel. Ezekre hét város hét felekezetének hét templomában, minden helyszínen este 7 órai kezdettel kerül sor.

Arad és Nagyszeben után a következő terekben lehet velük találkozni:

– székelyudvarhelyi unitárius templom (június 4.),
– csíksomlyói kegytemplom (június 5.),
– marosvásárhelyi református vártemplom (június 6.),
– szamosújvári örmény-katolikus székesegyház (június 7.),
– szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus templom (június 8.).

A mostani beszélgetésünk meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 14:46

Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt

“Nincsenek érveink, hogy megszavazzunk egy olyan kormányt, amelyben nem vagyunk benne azokkal, akik megbuktatták azt a kormányt, amelyben benne...

Az RMDSZ még nem tudja, hogy megszavazza-e a Tomac-kormányt
Táborok és foglalkozások a megnyugtató pónik között
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 11:51

Táborok és foglalkozások a megnyugtató pónik között

Természetközeli élményeket kíván nyújtani gyerekeknek a Kolozsvár melletti Micul Grajd pónifarm. A Szénafüveken található helyszínen...

Táborok és foglalkozások a megnyugtató pónik között
Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 10:51

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki

Félmillió halottól sem rendül meg Putyin bizakodása a győzelemben. Az orosz gazdaság is egyre nehezebben bírja a háborús ritmust, az...

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 08:52

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán

Tordán hétfő óta működik a biciklikölcsönző rendszer. A biciklik használata ingyenes, azonban a rendszer igénybevételéhez 15 lej...

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:46

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban

A nyugatbarát Polgári Szerződés párt nyerte a vasárnapi választásokat Örményországban. „Az első eredmények alapján úgy tűnik,...

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 11:38

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is

Nagyenyed korábbi alpolgármesterét nevezték ki az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökének. Lőrincz Helga eddig...

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is