Élő Kolozsvári Rádió

Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós

Tartalékos társával együtt fogja elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 27, 12:38

Kapu Tibor

Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld. A tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz. Ők ketten fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A küldetésre eredetileg 240-en jelentkeztek. Egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők négy jelöltet választottak ki. Ők komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Hétfőre virradóra a szakértői bizottság meghozta végleges döntését. Eszerint Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott. Mellette lesz egy tartalék űrhajós is.

A kiválasztottak hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba utaznak, ahol a NASA, illetve az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Magyarország 44 évvel ezelőtt indított űrhajóst az űrbe Farkas Bertalan személyében.

portfolio.hu

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Hírek péntek, 2025 október 102025 október 10, 09:42

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú

Túlvan a második sikeres műtéten az a 12 éves gyermek, akit néhány napja egy sportautó gázolt el a járdán a Petőfi utcában,...

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Hírek csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 09:03

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász

Két év háború után Izrael és a palesztin Hamász ma reggel megállapodott a gázai tűzszünetről, amely Donald Trump „tartós” béke...

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek szerda, 2025 október 82025 október 8, 10:45

Vihar söpört át az ország déli részén

Tizenhat megyét és a fővárost is érintette az éjjel az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar. A...

Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 14:03

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt

A várható heves esőzések miatt nem lesz tanítás szerdán a Konstanca, Ialomița és Călărași megyei iskolákban – idézi az oktatási...

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 09:04

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt

Feljelentést tesz az RMDSZ a székely zászlókat letépő Kolozsvári Universitatea szurkolói ellen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor...

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 14:38

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után

A kolozsvári Báthory István Líceum Szülői Szövetsége ma nyílt levelet iktatott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál, amelyben sürgős...

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 12:06

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét

A kormány által tegnap jóváhagyott, a lakosság védelmi felkészítésére irányuló tervezet új formában nyújt lehetőséget azoknak, akik...

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét