Élő Kolozsvári Rádió

„Minden nap egy halált, minden nap egy feltámadást!”

Május 30-án mutatja be a Jézus Krisztus szupersztár című produkciót a Kolozsvári Magyar Opera. Novák Péter koreográfussal beszélgettünk.

Jézus Krisztus Szupersztár Novák Péter
Foto: Török Ádám/Kolozsvári Magyar Opera

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 24, 14:28

„Minden nap egy halált, minden nap egy feltámadást! – erre is taníthat bennünket Jézus 2000 éves története. Vagy egy másik világvallásból kölcsönözve: érdemes a napunkat azzal a felelősséggel élni, mintha az lenne az utolsó.

A szeretet nyelve sok dialektust beszél, de valamelyiket muszáj elsajátítanunk!” – ezt Novák Péter, a most készülő Jézus Krisztus szupersztár rendező-koreográfusa mondja, és egy könyvet is ajánl: Fabiny Tamás evangélikus püspök Júdás, az elveszett tanítvány című kötetét.

Az alkotó gyermekkora óta rajong Andrew Lloyd Webber és Tim Rice azonos című rockoperájáért, pályája során koreografálta is, valamint kétszer is elénekelte Júdás karakterét. Mondhatni van tehát egyfajta „csoda”, amelyet őriz a rockopera kapcsán, úgyhogy felmerül a kérdés: hogy érzi, át tudta-e adni ezt az alkotótársainak? Úgy válaszolt: „egy gyermeki játékon alapuló szakmát felnőtt módon űzni, talán ez a kulcsa az átadás-átvételnek”.

Ő voltaképpen nem is musicalelőadásra hívja a nézőket elsősorban, hanem egy közösen megélt beavatási élményre, passiójátékra, amely újjászületés-élményt kínál.

Novák Péter rendezőt a Hangolóból tárcsázta Ferencz Zsolt.

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak