Élő Kolozsvári Rádió

„Mint egy menetrend szerinti kompjárat, amely összeköti a szigeteket”

Július 1-jéig lehet jelentkezni a szamosújvári Téka Alapítvány feketelaki összművészeti táborába.

feketelaki összművészeti tábor
Foto: Feketelaki Téka Kultúrcsűr (2023)

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 22, 13:24 / actualizat: 2024 május 22, 16:55

Kíváncsiság, egymásra hangolódás, kitartás, rugalmasság, nyitottság – leginkább ezekre az értékekre, képességekre van szükség a táborban, amelyet immár tizedik alkalommal hirdettek meg. Ezúttal is 14 és 18 év közötti diákokat várnak, olyanokat, akik érdeklődnek a kortárs kultúra, a különféle művészeti ágak iránt.

Július 10. és 14. között különböző területeken tevékenykedő személyiségekkel dolgozhatnak együtt. Így „élesben” is kipróbálhatják, hogyan fest a mindennapokban az alkotói munkafolyamat, mit fed az interaktivitás fogalma, melyek az eredményes kommunikáció alapelvei és ismérvei.

A tábor helyszíne a feketelaki Téka Kultúrcsűr, az állandó mentorok: Albert Zsolt (dizájn), Demeter Réka (dizájn, pszichológia), Farkas György (film), Farkas-Nemes Viktória (kézműves tevékenységek, pszichológia), Göbőlős Gábor (koreográfia, szakoktató), Márton Evelin (irodalom). Jelen lesz továbbá Fehér Ambrus (zene, hangeffektusok), Lövétei Lázár László költő és a Helikon szerkesztősége is.

A feketelaki összművészeti tábor népszerűsége az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt. Mérhető mindez azzal is, hogy mostanra már a szamosújvári és a mezőségi térség „határain” túlról, az egész országból érkeznek a művészetek iránt érdeklődő fiatalok. Ahogy Márton Evelin fogalmazott: olyan ez, mint egy menetrend szerinti kompjárat, amely évről évre összeköti a szigeteket.

A részletekről Szabó Annamária, a Téka Alapítvány alelnöke mellett a tábor két „édesanyja”, Debreczeni Orsolya és Demeter Réka, valamint Márton Evelin mentor nyilatkozott rádiónknak. Beszélgetésünket a tábor idei témájától indítottuk, amely ezúttal a zaj kérdésköre. Azt vizsgálják majd, hogy valójában mi is a zaj, mihez viszonyítva létezik, hogyan lehet ezt művészi eszközökkel kifejezni. Jó zaj, rossz zaj – egyáltalán van ilyen? Hogyan lesz egy irodalmi szöveg, vagy egy fénykép zajos? Mit jelent ez zenei szempontból, és mi számít zajnak a vizuális művészetek terén, vagy éppen a lelkünkben? Tény, hogy megannyi kérdés felmerül, de vajon a szervezők egyenként is hogyan közelítenek a zaj fogalmához?

Debreczeni Orsolya válaszolt elsőként, a beszélgetés a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A jelentkezéseket az anna@teka.ro címre várják. A helyek száma korlátozott, a szervezők legtöbb 45 diák jelentkezését tudják fogadni.

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját