Élő Kolozsvári Rádió

Miről mesél a gyalui várkastély?

Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténésszel sétáltunk a felújított Rákóczi-Bánffy kastély udvarán Gyaluban.

Miről mesél a gyalui várkastély?
Foto: Gyalui várkastély Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 20, 15:54

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész magyar és román nyelvű vezetett sétákat tartott.

Hallgatóink mondhatni különleges vezetésben részesülhettek, akár úgy is, hogy otthonról követték a gyalui eseményeket. Viki ugyanis adott pillanatban kollégáink kérdéseire válaszolt, a rá jellemző alapossággal, felkészülten, kedvesen. Mint mondta, Erdély egyik legnagyobb jelentőségű műemléke esetében szinte mindegyik századból találhat fontos információkat az utókor, kezdve már a római időktől.

A fiatal művészettörténészt egyébként már régebb óta érdekli a gyalui kastély múltja és jelene, az alábbi lejátszóra kattintva pedig már ő folytatja.

Fotó: Sebők Botond

Nehéz lenne megmondani ennyi évszázad távlatából, hogy miben gyönyörködött Mátyás király, amikor Gyaluban ebédelt, ez tény, mi is elismerjük! De olyan dallamokat akár hallhatott volna is, amilyent mi most… Ottlétünk során a Héttorony Hangászok zenekar tagjaival is találkoztunk, akik 16. és a 17. századi magyar muzsikát játszanak korabeli hangszereken, különböző kódexekben fennmaradt dallamokat felhasználva. Magyar dudán, tekerőn, kobozon, lantokon és ütőhangszereken játszanak, ezek közül Bella Péter a tekerőt hozta magával a rádióba.

Fotó: Sebők Tímea

Abbahagytuk az imént a sétánkat Barazsuly Viktóriával, most viszont folytatjuk. Merthogy arra is rákérdeztünk, hogy a felújítás során vajon milyen mértékben maradtak meg a kastély belső tereiben a különböző falfestések, vagy ez a része hogyan is változott?

 

Sétáló rádiósok: P. Kristály Bea és Ferencz Zsolt

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját