Élő Kolozsvári Rádió

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Négy év fél órás élő műsorunk idején sokan megfordultak kihelyezett stúdiónkban a gyalui Rákóczi-Bánffy kastélynál, köztük Barcsay Tamás is.

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 20, 13:55 / actualizat: 2024 május 20, 15:55

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek kolozsvári származású üzletember, az Erdélyi Hagyományok Alapítvány alapítója vásárolta meg az ingatlant.

Barcsay Tamás

A hivatalos átadás másnapján, szombaton, a családi piknikkel egybekötött nyílt napon mi is elbeszélgethettünk Barcsay Ákos fejedelem oldalági leszármazottjával. Azzal a Barcsay Tamással, akinek Bánffy Katinka volt a nagymamája. „Megegyeztünk” abban, hogy jövőre vagy két év múlva ismét találkozunk, akkorra ugyanis valószínűleg már a kastély belső tereinek kialakításával is sikerül haladni. Amikor arról kérdeztük, hogy szerinte mi lenne a felújított kastély rendeltetése, azt mondta: függ ez attól is, hogy mi a jó az itteni kultúrának. Érdemesnek látná viszont, hogy az emberek Erdély régi kincseiből is lássanak itt valamit.

„Ha sikerül az, hogy az egyik bástya az enyém lesz, és kiállítóhelyként működhet majd, akkor én sok családi értéket visszahoznék ide; nem azért, hogy itt legyenek nekem, hanem hogy az emberek láthassák, miként nézett ki ez a hely korábban” – tette hozzá.

Mocsonyi Lívia grófnő neve is szóba került, aki Barcsay Tamás születése után meglátogatta a családot. Nem volt túl kedves, amit akkor mondott: „a Barcsayaknak semmi sem sikerül”. Mi most mindenesetre megcáfoltuk ezt a kijelentést, és ebben Barcsay Tamás is egyetértett.

De hallgassák meg a teljes interjút:

Beszélgetőtársak: Birtalan Albert és Ferencz Zsolt

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak