Élő Kolozsvári Rádió

A Hójáért sétáltak

A tervezett gépkocsiforgalom ellen tiltakoztak a hétvégén.

A Hójáért sétáltak
Foto: Adrian Dohotaru (2024 májusi tüntetés)

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 14, 10:00

Túrát szervezett a Declic közösség a Hója erdőben, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a Hója és bácsi erdő védelme.

Ellenzik a gépkocsival való behatolást az erdőbe, és azt szorgalmazzák, hogy legyen védett státusza a területnek. Ennek kapcsán kérdeztük Hartel Tibor ökológust, egyetemi oktatót arról, hogy valóban veszélyeztetettek-e ezek az erdős területek, és hogy miben látja a védelmüket.

„Nemcsak az erdőt kéne védeni, hanem az egész tájat. Emellett itt egy van egy védett terület is, egy Natura 2000 terület, a molyhos tölgyes, és a köztük levő szórt vackorfás legelő is. Tehát ez az egész táj egyetlen egy biokulturális egységet alkot.”

A tiltakozók egyrészt az új lakónegyedek eléggé agresszív terjeszkedéséről tartanak, másrészt a készülő útszakaszról, amely átszeli ezt a tájat. Ez nem csak a táj ökológiai és biokulturális értékét erodálja, hanem óriási lehetőségektől vonja meg a kolozsvári helyi közösséget – mondja Hartel Tibor. Vannak olyan helyek, ahová jelenleg nem hallatszik autó, de ez megváltozna. Emellett félő, hogy az autósforgalom csökkentését sem fogják megoldani a városban és a környékén, miközben a biokulturális táj sérül – teszi hozzá az ökológus.

A Hója erdő jelenleg is védett terület, ami fontos eredmény. Viszont nem feltétlenül működik a védelme. A döntéshozók koordinációján múlik, hogy a védelem a következő időszakban is fennálljon – mondja Hartel Tibor.

Riporter: Forrai Szerénke

Nem romlott a romániai életminőség
Napirend péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:52

Nem romlott a romániai életminőség

Nem romlott az életminőségünk Romániában. Ez akár furcsán is hangozhat az adott gazdasági viszonyok közepette, mégis a legfrissebb...

Nem romlott a romániai életminőség
Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 15:42

Úszásoktatás gyerekeknek

Az RMDSZ átfogó országos programot kezdeményez a gyermekek úszásoktatásának támogatására, ezért törvénytervezetet nyújtott be a...

Úszásoktatás gyerekeknek
Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 13:08

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák

Gázolaj-támogatásban részesültek a gazdák. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség több mint 558 millió lejt utalt ki a...

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák
Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 17:00

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói

A kolozsvári Hajnal negyed Gh. Dima utcájának több lakója tiltakozik egy új lakótömb együttes terve ellen – írja az Actual de Cluj...

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 15:48

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról

Akár két-három héten belül lezárhatja iráni háborúját az Egyesült Államok – jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök szerint...

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 08:50

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

A szenátus múlt héten elutasította a burnout, azaz a kiégés megelőzését célzó törvényjavaslatot, amelyet a Mentsétek meg Romániát...

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 16:51

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál

Lassú weboldalak, nehézkes ügyintézés, akadozó rendszerek – gyakran ez jellezmi a digitális közszolgáltatásokat Romániában. De miért...

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 15:51

Indulhat a következő Hold-expedíció

Hold körüli útra indul négy űrhajós április elején. Az expedíció célja az, hogy kiderítsék: megfelel-e a jelenlegi technológia annak,...

Indulhat a következő Hold-expedíció