Listen Live Kolozsvári Rádió

Boldog technikusokat, kincskeresésre fel!

Boldog technikusokat, kincskeresésre fel!

Articol editat de kristalybea, 14 március 2024, 17:12

A keverőpulttól jelenleg Adelina Cuibus, Ferencz Judit, Liliana Merca és Mariana Zoicaș segíti a műsorvezetők, szerkesztők némelyikét az adások lebonyolításában. Ferencz Juditot 1990. március 1-jén vették fel a rádióhoz, de már abban az évben, január első napjaiban megérkezett a Donát út 160. szám alá.

Dumitrescuné Székely Erzsébet, becenevén Betty 1967-ben érettségizett, a következő évben pedig már a Kolozsvári Rádió mostani székhelyén, a Donát út 160-as szám alatt kezdett dolgozni technikusként. Néhai férje, Constantin Dumitrescu egyike volt azoknak, akik a rendszerváltás után megszervezték a kolozsvári televíziózást, a rendszerváltás előtt pedig a Kolozsvári Rádió történetének volt ő is a része. Dumitrescuné Székely Erzsébetet tavaly márciusban kerestük fel kolozsvári otthonában, és egyebek mellett a rádióhoz való megérkezéséről is kérdeztük.

Bainné Kabán Ilona 1963-tól 1999-ig, majd nyugdíjba vonulása után újabb 5 évig dolgozott adástechnikusként a Kolozsvári Rádiónál. Ilikével 2020 októberében beszélgettünk, arra is rákérdezve, hogy miként, hogyan a hetvenes-nyolcvanas években tudott odafigyelni a gyerekekre – avagy volt-e olyan, mint mostanság a Cifra palota?

Ez volt az a részlet, amely egy igazán szép utat nyitott meg előttünk: elkezdtük feltérképezni a Csodakuckó történetét. Alig fél órával azután, hogy az Ilikével készült beszélgetés elhangzott a rádióban, Soó Zöld Balázs – akiről egyébként szintén szó esett az interjúban –, egy fényképet juttatott el hozzánk. Ezen hét gyermek ül a rádió lépcsőjén, kisebbek és nagyobbak egyaránt, és a kamerába néznek.

Kisvártatva beindult a „nyomozás”, hogy hogy is volt, mint is volt ez a műsor; benéztünk a rádió aranyszalagtárába is, ott azonban egyetlen ilyen felvételt sem találtunk. Aztán az egykori gyerekek, napjainkban ötvenes, hatvanas éveikben járó felnőttek emlékeiből raktuk össze a Csodakuckó történetét. Kiderült egyebek mellett az is, hogy többnyire napsugaras szerzők gyerekei ülnek a lépcsőn, ők voltak a műsor közreműködői, és hogy Vass Nagy Ágnes gyűjtötte egybe őket, legvalószínűbb, hogy 1970-ben. A kincskeresés során a megszólalóknak a rádióval kapcsolatos emlékei is előbukkantak – ilyen emlékek következnek a lejátszóra kattintva, sorrendben: Imets Zoltántól, Fodor Esztertől, Farkas Ágnestől, Soó Zöld Balázstól, Józsa Mártától és Porzsolt Antaltól.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány