Élő Kolozsvári Rádió

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít eddigi tapasztalataira, tanul a hibáiból és soha nem kísérletez. Sánta Levente volt a vendégünk.

Olyan előadók koncertjeit bonyolította már csapatával, mint Sting vagy éppen a Deep Purple. De az általuk szervezett, a 80-as–90-es évek nosztalgiájára építő bulik is népszerűek. Sánta Levente első koncertjét még egyetemistaként szervezte, azóta rengeteget tapasztalt, többek között a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatójaként is. Jelenleg a Backstage Production vezetőjeként tízezreknek szervez koncerteket.

  • Lépést tud-e tartani a romániai és ezen belül a kolozsvári koncertszervezői piac a nemzetközivel?
  • Mi az, ami már az első, általa szervezett koncerten megfogta ebben a szakmában?
  • Minek kellene teljesülnie ahhoz, hogy Kolozsváron mondjuk Ed Sheeran- vagy Adele-koncertet lehessen szervezni? A piac igényei vagy az infrastrukturális tényezők befolyásolják jobban a koncertszervezői lehetőségeket?

Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Sánta Leventével, a Backstage Production vezetőjével.

A műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva,

vagy az 1001 Spotify csatornáján.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Articol editat de kristalybea, 5 február 2024, 17:32 / actualizat: 6 február 2024, 11:11

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?
1001 Ötlet kedd, 12 december 2023, 16:21

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad

Hogyan lehet szolidaritásról, közösségiségről, kritikai gondolkodásról beszélgetni olyan gyerekekkel, akiknek az elutasítás volt az...

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad
1001 Ötlet hétfő, 27 november 2023, 17:26

Az egészséges táplálkozás, fenntarthatóság, szakácsmesterség és a csirkepaprikás története

Hogyan határoz meg egy szakmai életutat a csirkepaprikás? Szőcs Előd séf volt az 1001 ötlet legutóbbi...

Az egészséges táplálkozás, fenntarthatóság, szakácsmesterség és a csirkepaprikás története
1001 Ötlet kedd, 21 november 2023, 16:49

A szerep nem egy idegen lény, amibe be és ki kell lépni

Pál Emőke szabadúszó színművész volt az 1001 ötlet vendége, akivel beszélgetünk a független színházak sajátos világáról, a...

A szerep nem egy idegen lény, amibe be és ki kell lépni