Listen Live Kolozsvári Rádió

Az erdélyiség eszméjének nyomában

Ennek apropóján a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kar keretében működő Magyar Történeti Intézet Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke konferenciát és workshopot szervezett amelyen a legújabb kutatási eredmények bemutatásával emlékeztek meg az előadók e három jelentős erdélyi személyiségről.

A konferenciára a Magyar Történeti Intézet székhelyén került sor az elmúlt hétvégén. A munkálatok megnyitását Dr. Toth Szilárd habilitált egyetemi docens, tanszékvezető vállalta; Bánffy Miklós aki Erdélyt választotta Magyarország helyett címmel tartott előadást. Dr. Fodor János egyetemi adjunktus Bernády György viszonya Bánffy Miklóssal és Kós Károllyal a politikai transzilvanizmus keretében címmel értekezett. Dr. Hunyadi Attila Gábor habilitált egyetemi docens Toroczkai Wigand Ede és Kós Károly vidék- és városfejlesztő építészeti tervei és alkotásai Erdélyben című új előadását mutatta be az érdeklődőknek. Ezt követően mindhármukkal interjút készítettünk.

Az erdélyiség eszméjének nyomában

Articol editat de kristalybea, 13 november 2023, 15:22

Riporter: László Tibor

Karácsonyra készülnek a kolozsvári Kozmutza Flóra speciális iskolában is
Bővebben szombat, 9 december 2023, 13:54

Karácsonyra készülnek a kolozsvári Kozmutza Flóra speciális iskolában is

Betlehemes műsorral készülnek a Kozmutza Flóra Iskola diákjai egy pályázat részeként, nyereményük egy horvátországi kirándulás is...

Karácsonyra készülnek a kolozsvári Kozmutza Flóra speciális iskolában is
Az élővilág kevésbé ismert csodái
Bővebben kedd, 5 december 2023, 12:05

Az élővilág kevésbé ismert csodái

A Magyar Tudományos Akadémia minden év novemberében megszervezi a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatot. Ez a tudományos fórum az évek...

Az élővilág kevésbé ismert csodái
Rend és káosz: a világ mozgatórugói
Bővebben hétfő, 4 december 2023, 12:47

Rend és káosz: a világ mozgatórugói

A Bolyai Társaság tizenegyedik interdiszciplináris konferenciájára került sor a BBTE Magyar Történeti Intézetének székhelyén; témája...

Rend és káosz: a világ mozgatórugói
Egy kiemelkedő zenetudományos örökség nyomában
Bővebben kedd, 28 november 2023, 16:19

Egy kiemelkedő zenetudományos örökség nyomában

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben novemberi eseménysorozata keretében került sor a Benkő András 100...

Egy kiemelkedő zenetudományos örökség nyomában
Bővebben hétfő, 23 október 2023, 12:53

Épületeink, mint az élet keretei

A törökvágási református templomban a Héttorony fesztivál keretében a hétvégén nyílt meg Tóthfalusi Gábor műépítész 2005 és 2022...

Épületeink, mint az élet keretei
Bővebben csütörtök, 7 szeptember 2023, 14:49

Rákmegelőzési stratégiák az onkobiológustól

Az egészségünket védő vegyületek különféle természetes forrásaira fókuszáló kerekasztal-beszélgetésre került sor az EME kolozsvári...

Rákmegelőzési stratégiák az onkobiológustól
Bővebben vasárnap, 3 szeptember 2023, 12:54

Egy társadalmi réteg a történelem útvesztőiben

Az erdélyi magyar arisztokrácia 20. századi sorsa és a restitúciós eljárás 1989 után címmel tartott előadást Murádin János Kristóf...

Egy társadalmi réteg a történelem útvesztőiben
Bővebben vasárnap, 3 szeptember 2023, 09:14

Enciklopédikus műveltség a Művelődéstől

A Művelődés-enciklopédia című négykötetes válogatást mutatták be a Művelődés folyóirat megalapításának 75. évfordulója...

Enciklopédikus műveltség a Művelődéstől