Élő Kolozsvári Rádió

Hálaadás, áldáskérés – ünnepel a Katolikus Egyetemi Lelkészség

Alumni találkozóra készül a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL), ahol öregdiákok és jelenlegi tagok, valamint egyetemi lelkészek ünneplik együtt a társaság 30. születésnapját.

Szombaton, november 11-én a KEL tereiben, az Egyetem utcai piarista templomban és annak közvetlen szomszédságában zajlanak majd az események. Reggel 10 órakor emléktábla-avatással indítanak, tisztelegve ezáltal az egykori egyetemi lelkész, Orbán László emléke előtt, aki 2008-ban, egy Duna-deltai táborozás alkalmával életét adta egy fiatalért. Ezután ünnepi szentmise és kerekasztal-beszélgetés következik, délután tánctanulás és bál, majd a KEL zenecsoportjának kislemez-bemutatója zárja a napot.

Hálaadásra jövünk össze azokért a találkozásokért, kapcsolatokért, növekedésért, aminek az emberek itt részesei lehettek. Ugyanakkor kérjük az áldást is a következő harminc évre: akár a személyes életünkre, akár a KEL-nek az életére. Ezért is választottuk azt a nevet, hogy KEL60, mert nemcsak az elmúlt 30 évre akarunk visszatekinteni és nosztalgiázni, hanem örülni a jelennek, és bízni, remélni a jövőben is.

Az is a reményem, hogy ez a találkozás régiek és újak között kölcsönösen is tudja erősíteni a felelősségvállalásunkat – egymásért, az egyházi közösségeinkért, és miért ne, a társadalmunkért is, a helyi közösségekért. Amellett, hogy találkozunk egymással, hiszem azt, hogy Istenhez is közelebb kerülünk. Tud ez egy megerősítő, felüdítő, erőt adó találkozás lenni mindannyiunk számára.

A hálaadásra és áldáskérésre épülő ünnepség mozzanatairól Molnár Lehel piarista szerzetest, egyetemi lelkészt kérdeztük.

Riporter: Ferencz Zsolt

Borítókép: KEL / Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 7, 15:40

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”