Élő Kolozsvári Rádió

Igazgyöngyök fényesítői – kollégáinkat díjazta a MÚRE

A Hangolóban gratuláltunk azoknak a kollégáinknak – kolozsváriaknak és marosvásárhelyieknek egyaránt –, akik hétvégén rádiós nívódíjban részesültek. Maksay Magdolnával beszélgettünk.

Fotó: Rácz Éva

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) október első hétvégéjén osztotta ki idei szakmai elismeréseit. A közgyűlés keretében a közszolgálati rádió két regionális kisebbségi szerkesztőségének műsorai részesültek az idéntől Majtényi Ágnes nevét viselő rádiós nívódíjban. A Kolozsvári Rádióban szombatonként elhangzó Aranyhangok munkatársai, Maksay Magdolna és Bács Mária, valamint a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtár című műsorának munkatársai – Bódizs Kleindl Edith, Szász Edit és Sármási Bocskai János ؘ– közösen vehették át az elismerést.

A Kolozsvári Rádió Aranyhangok című, szombat délutánonként jelentkező műsorának házigazdája, Maksay Magdolna a péntek reggeli Hangolóban úgy fogalmazott: az aranyszalagtári felvételek között nagyon ritka az olyan, amit ne hallgatna szívesen.

Mindig rácsodálkozom, hogy milyen szép volt annak a bemondónak a hangja, hogy milyen szépen ejtette a szavakat… Hogy milyen fantasztikus volt, amikor a kolléga kiment vidékre, és aztán visszaérkezett egy-egy riporttal, szinte látom magam előtt a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbeli falu képét… Azt hiszem, ezt már neked említettem, úgyhogy most elárulom a hallgatóknak is: majd egyszer, „ha nagy leszek”, akkor szeretnék egy olyan műsort, amelyben bejárjuk azokat a településeket, amiket bejártak a nyolcvanas években, hogy aztán összehasonlíthassuk az így készült összeállításokat. Az biztosan nagyon érdekes lesz, úgyhogy már csak fel kell nőnöm, és időm kell hogy legyen rá…

„Igazgyöngyök fényesítője” a Kolozsvári Rádiónál Bács Mária is, az Aranyszalagtár őrzője, aki azt mondta: számára ez a munka, amit nap mint nap végez, egy olyan nemes szolgálat, amely által a saját eszközeivel megpróbál hozzájárulni az erdélyi magyar történelmi, kulturális és közéleti örökség megmentéséhez.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A MÚRE további díjazottjai 2023-ban:

– a pályakezdőknek járó Balló Áron-díjat Molnár Boglárka, a maszol.ro portál munkatársa vehette át
– írott sajtó kategóriában, Szilágyi Aladár-díjas a Háromszék sportújságírója, Miska Brigitta;
– a médiamenedzseri díjat a Temesvári Heti új szó nyugalmazott főszerkesztőjének, Graur Jánosnak ítélte oda az egyesület igazgatótanácsa;
– a műszaki munkatársaknak járó Benkő J. Zoltán-díjat a közszolgálati televízió temesvári munkatársa, Cseresnyés Zsuzsanna nyerte el;
– Életmű-djíat kapott Jámbor Gyula aradi publicista, valamint Boros Zoltán nyugalmazott televíziós szerkesztő, a bukaresti Magyar Adás volt főszerkesztője;
– a román–magyar interetnikus kapcsolat érdekében kifejtett munkáért járó Pro Amicitia-díjat ezúttal Bukarest Municípium Múzeumának igazgatója, dr. Adrian Majuru történész-antropológus vehette át.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 13, 14:08

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak