Élő Kolozsvári Rádió

Élményudvarral készül a főkonzulátus a Kolozsvári Magyar Napok idejére

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa kulturális, közéleti, gasztronómiai és zenei eseményekkel színesíti a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatát.

Grezsa Csaba főkonzul beszélt a részletekről (Főtó: Magyarország Főkonzulátusa, Kolozsvár)

Az intézmény székhelyén, a Főtér 23. szám alatti élményudvarban augusztus 14-e és 19-e között előadásokat, kiállításokat, termékbemutatókat és koncerteket tartanak, ugyanakkor borokat, pálinkákat és Szamos Marcipánt is lehet kóstolni. Grezsa Csaba főkonzul a Hangolóban elmondta: partnerként és társszervezőként hosszú évek óta részt vesznek a Kolozsvári Magyar Napokon, tavaly pedig már a főkonzulátus udvarát is megnyitották, különböző programok helyszíneként a korábbiaknál intenzívebben működött. Idén még tágabbra nyitják a kapukat, abban bízva, hogy minél többen betérnek hozzájuk. Minden korosztálynak ígérnek megfelelő elfoglaltságot, várják a családokat is, délutánonként közéleti, politikai, kulturális beszélgetéseket, esténként pedig könnyűzenei koncerteket tartanak.

A Főtér 23. szám alatt a hét folyamán megfordul mások mellett Korniss Péter fotóművész, Várszegi Imre Asztrik bencés szerzetes, pannonhalmi főapát, Visky András író, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Balogh Péter vállalkozó, valamint Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál énekese és Huzella Péter zeneszerző, gitáros-énekes is.

A Grezsa Csaba főkonzullal folytatott beszélgetésünk visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 31, 15:39

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára