Élő Kolozsvári Rádió

Horváth Anna: sikertelen volt a népszámlálás, de nem kell csüggedni

A népszámlálás végleges, településszintű eredményei alapján az becsülhető, hogy 2021. december 1-jén mintegy 1,1 millió magyar élt Románia területén.

A magyar nemzetiség felvállalására buzdító villámcsődület. Forrás: Népszámlálás.ro/Facebook

Az etnikumról nyilatkozók közül 1 002 151 személy vallotta magát magyarnak. A módszertannak megfelelően a magyarok aránya 6,05 százalék. Jelenleg csupán hozzávetőleges becslés készíthető arra vonatkozóan, hogy az etnikai jellemzők nélküli populáció hogyan oszlik meg nemzetiségek szerint. A települési eredmények alapján az feltételezhető, hogy a mintegy 2 és fél milliós, ismeretlen nemzetiségű személy között további, hozzávetőlegesen 100 ezer magyar személy található. A települési becslés arra is rávilágít, hogy a magyarok körében nagy valószínűséggel kisebb volt a népszámlálástól való távolmaradás. A végleges eredmények szerint azonban huszonöt közigazgatási egységben biztosan 20% alá csökkent a magyar nemzetiségűek aránya 2011-hez képest. Kolozsváron az elmúlt 10 évben 2 és fél százalékot csökkent a magyarok aránya, 2011-ben 49 ezer magyar élt a kincses városban, ez a szám jelenleg csak a 33 ezret haladja meg. Országos szinten 225 ezerrel lett kevesebb magyarok száma.

Az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Horváth Anna sikertelennek nevezte ezt a népszámlálást, de hozzátette, hogy ez nem csüggedésre kell, hogy okot adjon, sokkal inkább újragondolásra kell késztessen.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 12, 14:45

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok