Élő Kolozsvári Rádió

Csak az elkötelezettek tudnak az idősekről gondoskodni

Ilfov megyei idősotthonokból menekítettek ki kedden a hatóságok több tucat embertelen körülmények között tartott személyt.

Illusztráció

A gyanú szerint a gondozók kínozták, éheztették és munkára kényszerítették a bentlakó időseket, akiket ápolniuk kellett volna. A kimenekített személyeket jelenleg kórházban ápolják, az orvosokat is megdöbbentette az állapotuk, nyilatkozatuk szerint kórházba szállításukkor a magatehetetlen betegek mindannyian kiszáradtak, gyengék, alultápláltak és ápolatlanok voltak, egyesektől a gyógyszereiket is megvonták. A gyanúsítottak eközben több mint 5 millió lej haszonra tehettek szert, mivel az idősek ellátásáért a rokonok havi 4, illetve akár 7 ezer lejt is fizettek.

A Jogi Források Központja most azt kérte a kormánytól, hogy sürgősen fogadjon el egy törvénytervezetet a bántalmazás, az embertelen és a megalázó bánásmód megelőzésére, a strasbourgi előírásoknak megfelelően – idézte közleményüket a Hotnews hírportál.

A Digi24 beszámolója szerint Gabriela Firea, családügyi miniszter egyik tanácsosa is az érintett intézmény tagja volt, de a tárcavezető irodájának közlése szerint az érintett személy 2022 márciusában lemondott. A Buletin de București és a Centrul de Investigații Media újságírói elmondták, hogy az egyik idősotthonban uralkodó drasztikus körülményeket korábban jelentették az Ilfovi Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának. Erre Răzvan Țicu, a fogyatékkal élő felnőttek problémáit kezelő szolgálat vezetője kiszállt a helyszínre, majd kijelentette, hogy nem találja súlyosnak a helyzetet.

Egy mezőkeszűi idősotthon vezetője, Horváth József segítségével próbáltunk nagyobb betekintést nyerni abba, hogy általában hogyan működik egy ilyen otthon. Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 6, 16:29

Etichete:
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok