Hadd szóljon!

„Rezidensgyártás” Romániában: 600 helyre keresnek jelentkezőt

Vasárnap rezidens vizsga volt Romániában, egy éven belül már másodjára, azért, hogy azokat a helyeket is betöltsék, amelyeket az ősszel nem sikerült. Valamivel több, mint 600 helyre keresnek ezúttal rezidenst.

Románia a legnagyobb „rezidensgyártó” állam az Európai Unióban, jelenleg 27000 rezidenssel rendelkezünk – mondja Vass Levente egészségügyi államtitkár, hozzátéve, hogy a fiatal orvosok elvándorlása kissé csökkent az utóbbi években, sikerült ugyanis némileg megemelni a mintegy 1000-1300 eurós juttatásukat.

Az államtitkár hozzátette: az újonnan kiképzett orvosok száma elégséges, inkább az a gond, hogy aránytalanul oszlik meg az orvosok elhelyezkedése. Legnagyobb százalékban az egyetemi központok körül csoportosulnak, mint Bukarest, Temesvár, Kolozsvár, a leghátrányosabb helyzetben pedig a moldvai, nem egyetemi klínikákkal rendelkező megyék vannak, mint Bákó, Buzău, Vrancea.

Ami a mostani rezidens vizsgát illeti, a legtöbb hely általános sebészeten van. Ez azzal is magyarázható Vass Levente szerint, hogy a sebészetet és az ortopédiát az orvoslásban a mesteremberekhez hasonlíthatjuk, mert ők is sok fizikai munkával, órákig tartó műtétekkel kezelik a betegeket, így ezekre a szakágakra kevesebb a jelentkező.

Riporter: Forrai Szerénke

Articol editat de kristalybea, 15 május 2023, 15:12

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány