Listen Live Kolozsvári Rádió

„Hallják meg az emberek a színház mindig árnyaltabb, összetettebb hangjait!”

„Hallják meg az emberek a színház mindig árnyaltabb, összetettebb hangjait!”
Foto: Március elején az Iskola másként hét részeként a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai látogattak el az Északi Színházba, ahol Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója is fogadta őket. Fotó: Lévai Zoltán/Harag György Társulat

Articol editat de kristalybea, 27 március 2023, 16:29

Március elején az Iskola másként hét részeként a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai látogattak el az Északi Színházba, ahol Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója is fogadta őket. Fotó: Lévai Zoltán/Harag György Társulat

Mint mondta, a színház ilyen szempontból nap mint nap megteszi a kötelességét: a világ minden táján, megszámlálhatatlan ember előtt történik meg az a kísérlet, ami végsősoron arra irányul, hogy ne a csatatereken történjenek meg a konfliktusok, hanem a színpadokon. Úgy véli, jó lenne, ha odafigyelnének erre az emberek, mert a színház évezredek óta nem szűnt meg ezt képviselni. Bessenyei Gedő Istvánt a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Fesztiválon értük utol, hogy a színházi világnapon a másnap kezdődő színházi miniévadról kérdezzük, amelyet közösen szervez Szatmárnémetiben a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat. A programban ezúttal is három magyar és három román nyelvű előadás szerepel, a következő sorrend szerint:

– március 28., kedd – Michael Ende írása alapján: MOMO (r. Diana Dragoș) – a Mihai Raicu Társulat előadása
– március 29., szerda – Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (r. Sardar Tagirovsky) – a Harag György Társulat előadása
– március 30., csütörtök – Anca Munteanu: Avasi mennyegző (r. Cristian Ban) – a Mihai Raicu Társulat előadása
– március 31., péntek – Georg Büchner: Woyzeck (r. Albu István) – a Harag György Társulat előadása
– április 1., szombat – Gian Maria Cervo és a Presniakon testvérek: Freetime (r. Nicola Bremer) – a Mihai Raicu Társulat előadása
– április 2., vasárnap – Sheldon Harnick, Jerry Bock, Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn (r. Márkó Eszter) – a Harag György Társulat előadása.

Beszélgetésünk Bessenyei Gedő Istvánnal visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

„Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – szólítja fel a színházművészeket Samiha Ayoub egyiptomi színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében. A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962 óta tartják március 27-én a színházi világnapot, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány