Élő Kolozsvári Rádió

Várható-e a 2008-ashoz hasonló bankválság?

Globális bankválságtól tartanak egyes szakemberek miután összeomlott az amerikai Silicon Valley Bank és a svájci Credit Suisse banknál is gondok jelentkeztek.

A Credit Suisse svájci nagybank tegnap közölte, hogy 54 milliárd dolláros hitelt vesz fel a svájci központi banktól a likviditás és a befektetői bizalom megerősítése érdekében, miután részvényeinek zuhanása felerősítette a globális bankválsággal kapcsolatos félelmeket. A Credit Suisse az első olyan nagy világbank, amely a 2008-as pénzügyi válság óta vészhelyzeti mentőövet vett igénybe, emiatt merült fel a kérdés, hogy a központi pénz intézmények az agresszív kamatemelésekkel képesek lesznek-e folytatni a harcot az infláció ellen. A bankrészvények az amerikai Silicon Valley és Signature Bank csődje miatt globális mértékben zuhantak, a befektetők ugyanis attól tartanak, hogy a bankrendszerek az egész világon nehéz helyzetbe kerülnek a csődök miatt.

Ezek a jelenségek ugyanakkor egymástól független tényezők miatt alakultak ki, és még nem lehet arról beszélni, hogy a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló következménnyel járnának – véli Nagy Bálint pénzügyi szakértő. Riporter: Birtalan Albert.

Articol editat de kristalybea, 19 március 2023, 13:47

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány