Listen Live Kolozsvári Rádió

Kolozsvári alkotócsapat filmje a Duna műsorán – „Ébredjünk és fogjunk kezet”

A film az 1848-as forradalom kolozsvári kezdeteit idézi: az alkotók egy reformkori sétára hívják a nézőket, majd számbaveszik, hogy kik voltak itt akkor a hangadók, ki volt Erdély Petőfije, kik kényszerítették ki az Uniót kimondó utolsó országgyűlés összehívását, kik küzdöttek a cenzúra eltörléséért. S hogy a kolozsvári események milyen épületekhez kötődnek, vagy hogy miként őrzi mindezt az emlékezet? Ez is kiderül a filmből, amelynek készítői Gaal György helytörténésszel, Egyed Ákos történésszel, akadémikussal, Horváth Csaba történésszel, Mitu Melindával, az Erdélyi Történeti Múzeum aligazgatójával és Jakab Albert Zsolttal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársával forgattak.

A film a televíziós premier után csütörtöktől, március 16-tól a mediaklikk.hu oldalon újranézhető. Kedvcsinálóként a rendező-forgatókönyvíróval, Maksay Ágnessel beszélgettünk a Hangolóban.

Articol editat de kristalybea, 15 március 2023, 12:39

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az „Ébredjünk és fogjunk kezet” című film operatőrei: Kőmíves István, Kötő Zsolt és Laczkó Tibor, vágó és animáció: Kőmíves István, narrátor: Szilágyi Szabolcs.

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány