Élő Kolozsvári Rádió

Csökkentik a kórházi ágyak számát, növelik a járóbeteg-rendelőkét

Románia hátul kullog a járóbeteg-rendelőkben gyorsan, ingyenesen elvégezhető kivizsgálások területén.

Google-utcakép

Míg Franciaországban 1000 lakosra számítva 350 komputertomográfiás kivizsgálást végeznek el, nálunk ez az arány mindössze 50 – mondta rádiónknak Vass Levente egészségügyi államtitkár annak kapcsán, hogy hamarosan kibővítik és korszerűsítik a járóbeteg-rendelők számát országszinten. Ezekben gyorsabban és egyszerűbben elvégezhetőek majd a nagyobb kivizsgálások, mint a CT vagy mágneses rezonanciát igénylő illetve ultrahangos vizsgálatok is. 70 ilyen járóbeteg-rendelő létesül illetve korszerűsödik a közeljövőben, ezeket 2024-ig finalizálni kell majd.

Ugyanakkor a következő években az országnak csökkentenie kell a kórházi ágyak számát. Az államtitkár szerint a jelenlegi minisztériumi gondolkodásban nincs kifejezetten összefüggés a két intézkedés között, de az tény, hogy a kórházi ellátásról mozdítani kell a pénzt a járóbeteg-rendelők jobb felszerelésére, sokkal hatékonyabb rendszert eredményezve.

Romániának a következő pár évben kötelezően csökkentenie kell a kórházi ágyak számát a ma létező körülbelül 120 ezerről 100-105 ezerre – tette hozzá Vass Levente államtitkár.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 7, 14:30

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok