Listen Live Kolozsvári Rádió

Pillanatképek a kárpátaljai magyarok életéből

Pillanatképek a kárpátaljai magyarok életéből
Foto: A munkácsi Szent József-óvodába járók hangulatos összeállítással kedveskedtek érkezésünkkor

Articol editat de kristalybea, 15 február 2023, 16:09

Szemrevételezés, tanakodás – körbeálltuk a nagyobb teljesítményű generátort a derceni parókia udvarán

A Kolozsvári Rádióban korábban már igyekeztünk közelebb hozni hallgatóinkhoz a derceni és a beregszászi ingyenkonyhán zajló tevékenységeket, és egyedül élő, idős, beteg emberekhez, nagycsaládokhoz is ellátogattunk. Mint kiderült, nagyon sokat segít ezeknek az embereknek a mindennapi meleg ebéd, s ugyanígy a jó szó is, hogy valaki rájuk gondoskodik róluk, meghallgatja a panaszukat, az örömüket.

A történeteket, amelyeket a nagyközönség elé tártunk, január közepén „gyűjtöttük”, amikor Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor vezetésével négy generátort vittünk Kárpátaljára. Mostani összeállításunkban elsőként az ukrajnai háború kitörésének napjára, 2022. február 24-re emlékezünk vissza, majd a tűzharcok sújtotta régiókból érkezett menekültek befogadásáról és az ukrajnai nyelvtörvény rendelkezéseinek következményeiről is szót ejtünk.

A munkácsi Szent József-óvodába járók hangulatos összeállítással kedveskedtek érkezésünkkor

A három nap, amit Kárpátalján töltöttünk, igazolta: a béke az, amire már nagyon vágynak az ott élők.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Aki hozzájárulna ahhoz, hogy az életük valamivel könnyebb legyen, csatlakozhat az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtéséhez (EPARHIA REFORMATĂ DIN ARDEAL, BCR CLUJ, RO66 RNCB 0106 0266 0457 0001, SWIFT RNCBROBUXXX, megjegyzés: Donație pentru cetățenii ucraineni afectați de război), vagy az adományokat átadhatja bármelyik református egyházközségnél.

Zán Fábián Sándor püspök, valamint Zsukovszky Miklós derceni és Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor

A nehéz helyzetben lévők segítésére napi szinten hangsúlyt fordítanak a kárpátaljai magyarok, ezt bizonyítja a diakóniai munka és a Karitász tevékenysége is. Tavaly, amikor a háború kitörése után megindult a menekültáradat Kelet-Ukrajnából, több településen fogadtak be menekülteket.

Zsukovszky Miklós református lelkipásztortól, a Beregi Református Egyházmegye esperesétől megtudtuk: Dercenben például 16 menekült talált otthonra.

Úgy éreztük, hogy nekünk sem szabad kivonni magunkat abból, hogy befogadjuk a harcok elől menekülő embereket, akik az életüket próbálják menteni. Nagyon sokan segítettek nekünk, és úgy láttam, hogy ebben a szolgálatban nem voltunk egyedül a feleségemmel, hanem mellénk állt a gyülekezet, és igyekezett segíteni jobbá tenni az életüket.

Menyhárt István kalauzolásával a mezővári templomba is benéztünk

Összeállításunkban Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke is megszólal, akivel a lelkipásztorok felelősségéről, helytállásáról is beszélgettünk.

A lelkészeknek, mint példáknak, akik elöl járnak, akikre felnéznek az emberek, hősiesen és odaadóan helyt kell állniuk, nincs más lehetőség. Háborús időben áldozathozatal nélkül nincs megmaradás. Ugyanakkor az erdélyiek is áldozatot hoztak értünk a sok-sok adományukkal, amellyel már tavaly hozzájárultak az egyházunk életéhez, akár amikor egy perselypénzt adományoztak, amikor a nőszövetség támogatott, vagy amikor lelkészeket támogatnak. Segítették, hogy mi azt érezzük: nem vagyunk egyedül, mert valaki együttérez velünk, imádkozik értünk, áldozatot hoz, hogy a téli sötét hónapokban legyen áramunk.
Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány