Listen Live Kolozsvári Rádió

„Nem az a fontos, hogy ki tyúkja tojta” – Baby szinte százéves szakácskönyvét lapozgatjuk

„Nem az a fontos, hogy ki tyúkja tojta” – Baby szinte százéves szakácskönyvét lapozgatjuk

Articol editat de kristalybea, 2 január 2023, 11:55 / actualizat: 2 január 2023, 13:33

A baróti Tortoma Kiadó és a szerkesztő, Jancsó Katalin jóvoltából ismét a figyelem középpontjába került Baby szakácskönyve, amely nyomtatásban először 1931-ben Sepsiszentgyörgyön jelent meg. Mostanra már az ötödik, lényegesen bővített kiadását is megérte, s rendeltetése szerint – ahogyan a szerkesztő is megjegyzi a bevezetőben – „nemcsak szembeszegül az elmúlt század okozta feledékenységgel, hanem az erdélyi konyha kultúrtörténetének egyik jelentős mérföldkövét juttatná vissza jogos tulajdonosához, a konyhai hagyomány iránt érdeklődő közösség számára ismét közkinccsé téve konyhai önismeretünk e méltatlanul elfeledett kútfőjét”.

Miközben a székely–örmény konyhán megalapozott erdélyi szakácskönyvet forgatjuk, egy olyan világnak is a részeseivé válunk, amelyben még szokás volt, hogy esküvőre szakácskönyvet adjanak ajándékba. Megismerjük a szerzőt, Novák Máriát, aki szülővárosában, Kézdivásárhelyen sajátította el a konyhaművészetet, majd rokonának, a gyergyóiak nagyra becsült orvosának, dr. Fejér Dávidnak a házvezetőnőjeként fejlesztette tudását. Unokahúgával, Balogh Rozáliával, Babyval is találkozunk, aki szintén Kézdivásárhelyen született, és a négy polgári befejezése után érkezett meg Kolozsvárra – itt előbb varrni tanult, majd a legjobb szalonba került Kun Jenő és Rózsi keze alá. Az élet úgy hozta, hogy brassói évei után Kolozsváron kezdte újra az életét; saját szalont nyitott, és ekkor már Pestre is dolgozott: Bajor Gizinek és néhány színészfeleségnek is varrt, ez már az egyik rokon, Bakk-Dávid Tímea írásából derül ki.

Jancsó Katalinnal „ízlelgetjük” a közel száz évvel ezelőtti szakácskönyvet és történetét, ő mondta: sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgok idővel kimennek divatból. Egy ilyen szakácskönyv viszont nem igazán megy ki, remek ajándéknak bizonyulhat idősebbeknek, fiatalabbaknak egyaránt.

„Nagyon helyesnek tartom a mai gasztrotörténetnek azt a felfogását, hogy nem az a fontos, ki tyúkja tojta, hanem hogy mennyire vettük át, és mennyire használjuk ezeket a recepteket a hétköznapjainkban. Ugyanakkor az is fontos, hogy milyen történeteket kötünk hozzájuk, és ez engem nagyon is foglalkoztat”

– fűzte hozzá Jancsó Katalin.

Összeállításunkban, kollégáink tolmácsolásában különböző receptek is elhangzanak a könyvből, például a káposztalevesé, a miccsé, a narancslikőré és a jogásztortáé.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány