Hadd szóljon!

Egyetemtörténeti kiállítás a 150 éves magyar nyelvű oktatásról

150 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás című időszakos kiállítás nyílt szerdán a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépületében, a rektori hivatal folyosóján és a bejárat földszinti előcsarnokában.

A kiállított tárgyak között ott vannak a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem díszjelvényei és pecsétnyomói, kurzusok, doktori disszertációk és diplomák, tudományos kiadványok, évkönyvek, ugyanakkor az egyetem homlokzatát egykor díszítő szobrok közül néhány illetve Ferencz József császárnak az a mellszobra, amelyet azután készíttetett, hogy meglátogatta Kolozsvárt és nagyobb pénzösszeget adományozott az egyetemnek, amely a nevét viselte.

A BBTE egyetemtörténeti múzeumának muzeográfusa, Lukács József történész elmondta, hogy a szobor története az, hogy Ferencz József, az 1895-ös kolozsvári látogatását követően azt mondta, a pénzből, amit adományozott, alkossák meg az egyetem díszjelvényeit illetve készíttessék el az ő szobrát is. Több forrás is alátámasztja, hogy ez az alabástrom szobor Fadrusz János alkotása. 1918 végéig az egyetem előcsarnokában állt, 1940-ig egy arisztokrata őrizte, majd 5 évre, 1945-ig ismét visszakerült eredeti helyére. 1945-től a Művészeti Múzeum raktárában őrzik. Ez alkalommal megtekintheti a nagyközönség.

Az egyetem első generációs pecsétnyomóit is meg lehet tekinteni a kiállításon, 1872-ből, amelyek akkor voltak használatban, amikor az egyetemet még nem nevezték Ferencz József Tudományegyetemnek – tudtuk meg Lukács József történésztől.

A kiállítás decemberig látogatható.

Riporter és fotók: Forrai Szerénke

Articol editat de kristalybea, 12 október 2022, 16:50

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány