Itt szól a rádió!

Sajtóklub: Áramvonalas, „ársapkás” telünk lesz?

Furdek Tamás energetikai szakértővel többek közt arról beszélgettünk, kit mennyire véd az “ársapka”és kinek, miért okoz súlyos gondot a 119-es sürgősségi kormányrendelet.

Az energiaválság hatásait csak ezentúl fogjuk igazán megtapasztalni. Mennyire fog “felvillanyozni” bennünket a küszöbön álló tél? Milyen hatása lesz a szeptemberi, 119-es sürgősségi kormányrendeletnek a fogyasztókra és a szolgáltatókra? Számíthatunk-e korlátozásokra, áramszünetekre? Fennáll-e a veszély, hogy kemény tél esetén korlátozni fogják a fogyasztást és/vagy áramszünetek lesznek, mint az 1980-as években, a Ceaușescu-éra legsötétebb “alkorszakában”? Megtörténhet-e, hogy valaki szolgáltató nélkül marad?

Milyen újabb takarékossági trükköket alkalmazhatunk, hogy kevesebbet fogyasszunk ugyan, de ne éljünk rosszabbul? Többek közt erről beszélgettünk Furdek Tamás villamosmérnökkel, energetikai szakértővel.

Románia helyzetére a törvénykezés is rányomja a bélyegét, nevezetesen a 119-es kormányrendelet, amely szeptember 1-i hatállyal radikális intézkedésekkel próbálja útját állni az irreális áramárak kialakulásának. Alapvetően azt célozza, hogy leválassza Romániát a szomszédos országokról és egyfajta szigetként működve, egy „belső” – és alacsony! – árat alakítson ki a termelők és a fogyasztók között.

Ennek érdekében a termelőket kötelezi arra, hogy max. 450 lej/MWh-ás áron értékesítsenek, ha pedig ennél drágábban adják el az áramot, akkor a 450 lej fölötti részt teljes egészében elkobozza! Az áramexportot szintén egy közel 100%-os extra adóval sújtja, tehát ellehetetleníti az áram kivitelét.

A kereskedők (traderek) árrését pedig 2%-ban maximálja, vagyis az ennél nagyobb nyereséget szintén teljes mértékben elveszi „szolidaritási adó” címén. Ezáltal az értékesítési láncot nagyon rövidre szabja, nem engedi meg, hogy több kézen menjen keresztül az áram a termelő és a szolgáltató/fogyasztó között. Ami nem rossz elképzelés. Csak működésképtelen piacot, érdektelen termelőket és kereskedőket eredményez, akik teljes passzivitásban várják, hogy megváltozzon a helyzet.

További nagy változás az április-szeptember időszakhoz képest, hogy a szolgáltatóknak az állam nem téríti meg a beszerzési ár és a plafonált ár között (akármekkora) különbséget, illetve legfeljebb 1300 lej értékig teszi ezt meg. Ami viszont azt eredményezi, hogy ha az árampiacon 2000 vagy 3000 lejért kénytelen megvásárolni a szolgáltató az áramot, akkor a különbséget tiszta veszteségként neki kell elkönyvelnie. Ami felér egy öngyilkossággal, és ez vezetett oda, hogy a legtöbb (akár nagyon nagy) szolgáltató is küldi el a fogyasztóit és nem hajlandó új szerződéseket kötni. Ebből pedig hatalmas probléma alakulhat ki, mert számtalan cég, ipari fogyasztó stb. abba a helyzetbe juthat, hogy nem lesz áram-szolgáltatója. Ennek a történetnek a kimenetele nagyon aggasztó és egyelőre semmi jele nincs, hogy módosítanának rajta.

 

Látni kell, hogy a gáz árának ingadozásai és rekord-szintjei annak is a következménye, hogy a fizikai termékből a tőzsdei kereskedés pénzügyi terméket csinált (pl. a sokak által ismert, mert sokat emlegetett holland gázpiacon, a TTF-en). Akik ma a TTF-en kereskednek, azok pénzügyi spekulánsok, akiknek egy molekula gázra sincs szükségük, nekik csak az árfolyam-ingadozásból származó nyereségre van szükségük. És ez nagyon nem tesz jót a piacnak, mert az amúgy is meglévő gondokat, áringadozásokat rendkívül felerősíti és néha pánikhangulatot tud gerjeszteni.

A lejátszóra kattintva az október 3-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2022 október 4, 11:34

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány