Élő Kolozsvári Rádió

Hogyan viszonyuljunk a „politikai bullyinghoz”?

A román nemzeti trikolór bizonyult ezúttal eszköznek arra, hogy eltakarják a magyar közösség jelenlétét. Most Nagybányán.

A város korrupcióval vádolt polgármestere a helyi gesztenyefesztivál előkészülete alatt rendezett botrányt. A fesztivál helyszínén az egyik kürtőskalácsos stand felirata mellett ugyanis nem szerepelt az édesség román nyelvű megnevezése. Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester ezért arra utasította az egyik beosztottját, hogy román zászlókkal takarja le a magyar feliratokat „ott, ahol nem értjük, mit ír” – fogalmazott a polgármester. Miután magyar helyettese eltávolíttatta a zászlókat, a román tisztségviselő azonnali hatállyal felfüggesztette Pap Zsolt István alpolgármesteri hatásköreit.

A romániai közéletben nem példátlanok a politikai bullyingként is értelmezhető kirohanások vagy nyilatkozatok. Sokaknak ismerősen csenghet a „Jó napot kívánok, PSD!” – című köszöntés, amit jelenlegi államelnökünk, Klaus Iohannis alig másfél éve fogalmazott meg a Cotroceni-palotában, mivel szerinte a PSD azért folytatott titkos harcot, hogy Erdélyt a magyaroknak adja. Ezután feltette a kérdést, hogy vajon mit ígért nekik Orbán Viktor Budapestről a megállapodásért cserébe.

Szintén erre a listára sorolhatóak az AUR-os képviselő, Dan Tanasă sorozatos feljelentései a magyar közösségek ellen, aki legutóbb augusztusban egy nagyszalontai gyalogátkelőhely táblája miatt fordult bírósághoz, amiért az útjelzőn a magyar nyelvű feliratot helyezték el legfölül, és csak ezután következett az angol majd a román nyelvű felirat.

A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem beolvasztása a Petru Maior Egyetembe vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete, illetve az Úz-völgyi katonatemető három évvel ezelőtti esete pedig további foltok a magyar közösséggel szembeni közéleti bullying listáján.

Hogy miként érdemes ezekhez az esetekhez viszonyulni, vagy hogy milyen sérüléseket okozhat a közösségek számára a politikai bullying, szakember véleményére voltunk kíváncsiak. Kérdéseinkre Deme Ilona pszichológus válaszolt.

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 29, 14:20

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok