Élő Kolozsvári Rádió

Tudnivalók a jövő heti iskolakezdésről

Kolozs megyében jövő héten 9698 diák kezdi meg a tanévet magyar nyelven. Ebben a tanévben egyel több előkészítő, illetve 3-mal több kilencedik osztály indult a megyében.

Illusztráció. Fotó: Markus Spiske/Unsplash

Az új tanév magyar anyanyelvű diákokat érintő sarokszámairól a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Kerekes Adelhaida nyilatkozott rádiónknak.

A jövő héten kezdődő tanév legfrissebb újítása, hogy ezután az 5–8. osztály tanulmányi átlagát nem számítják már bele a középiskolai felvételi jegybe. Az új tanévben kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán szerzett osztályzatok alapján állítják fel a középiskolába iratkozó diákok rangsorát. Ez bár objektívebb összehasonlítást biztosít, kevésbé támogatja a hátrányosabb helyzetben tanuló felvételiző diákokat – véli az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Vörös Alpár.

Az oktatási reform keretében most először csak a tanév végén számolják majd ki a diákok tanulmányi átlagát, emellett pedig a félévi dolgozatokat is eltörlik. Ez bár kevesebb nyomást jelent majd a diákokra nézve, azért veszélyeket is rejt az új felállás, amennyiben a tanév során nem követik nyomon a diákok eredményeit – mondta Vörös Alpár iskolaigazgató.

Apáczai Líceum, Kolozsvár

A vakáció kötetlen szabadideje után a diákok számára megterhelő lehet az iskolakezdés, az iskolába való visszaszokás azonban nem tart sokáig. Szülőként ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy a gyerek számára kialakuljon egy egészséges egyensúly, illetve a tanulási periódusban is érdemes egy ritmust kialakítani, kiemelt figyelmet szentelve a gyerek szabadidejének is – mondta el rádiónknak Keresztesi Polixéna iskolapszichológus.

A jövő héten kezdődő tanév struktúrája teljesen megújult. Félévek helyett 5 modulból fog állni az oktatási év. A 2022-es illetve 23-as tanév június 16-án ér véget.

A teljes összeállítás a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 30, 15:45 / actualizat: 2022 augusztus 30, 19:58

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok