Ismerjük meg a széki nádast – hétvégén vezetett sétán is
A híres széki nádast, annak növény-és állatvilágát, valamint Szék hagyományait ismerhetik meg azok, akik vasárnap elmennek arra a vezetett sétára, amelyet a Kék lepke vidéke nevű projekt keretében szerveznek.
Élmények a vidéken: Szék az esemény neve, s a szervezők kicsiket és nagyokat is várnak a tematikus túrára, amely délelőtt fél 11-kor kezdődik a széki nádas bejáratánál.
„Nekünk tisztünk megismertetni a Kék lepke vidékét az érdeklődőkkel és közösséget építeni. Szoktunk vezetett sétákat szervezni más településeken is, Kidében például már visszajáró vendégek vagyunk. Arra gondoltunk, hogy ezt a fajta sikeres esemény-mintát máshol is megpróbáljuk gyakorlatba ültetni, a már bevált recept alapján megmutatjuk a hely természeti adottságait valamint a falu kultúráját és történelmét” – mondta el rádiónknak Szalma Ancsa néprajzkutató, a séta szervezője.
Az érdeklődők szakember segítségével megismerhetik a széki nádast, viseletet próbálhatnak fel, betekintést nyerhetnek a hagyományos mesterségekbe és a helyi termelő által előkészített piknikcsomagot is igényelhetnek.
Riporter: Forrai Szerénke
Articol editat de kristalybea, 8 augusztus 2022, 15:38