Élő Kolozsvári Rádió

Újra megszólalt a Szent Mihály-templom orgonája

Vasárnap este avatták fel a Szent Mihály-templom felújított orgonáját, ezzel újabb állomásához érkezett az épület restaurálási folyamata.

Fotó: Trif Erika

Hosszú kihagyás után a közönség vasárnap este 8 órától hallhatta ismét megszólalni a Szent Mihály templom majdnem 270 éves orgonájának mintegy 3 ezer sípját. A hangszeren a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Fassang László orgonaművész játszott.

A történelmi és művészi értékkel egyaránt rendelkező barokk orgonaegyüttes az országban egyedülálló módon nyújt lehetőséget két vagy több akár több orgonára írt darabok előadására is. A nagy múltú hangszer ugyanakkor nemcsak a zenekedvelők, hanem a szakemberek számára is képes izgalmat nyújtani – mondta el a Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, Fassang László.

Az orgonakoncert alkalmával hatalmas közönség gyűlt össze a Szent Mihály templomban. A hangszer amellett, hogy méltóságot sugároz, ünnepi hangulatot is teremt – mondta el a templom Szent Cecília kórusának karnagya, Potyó István.

Fotó: Birtalan Albert

Az orgonán az évek során több bővítést és átalakítást is végrehajtottak, a jelenlegi formájában pedig 1996 óta ismerjük. A templom restaurálási folyamata során a hangszer teljes javításon, tisztításon, illetve intonáláson és hangoláson esett át.

Az orgonakoncerten összegyűlt tömeg láttán, a templom plébánosa, László Attila döbbenetesnek nevezte a hatalmas érdeklődést a rendezvény iránt. Örvendetes a kolozsváriak nagyszámú jelenléte – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a Szent Mihály templom teljes restaurálási munkálatai a közeljövőben véget érnek, ezt követően az épületet ünnepi keretek között szentelik újra.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 20 június 2022, 10:30

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány