Listen Live Kolozsvári Rádió

Egészalakos Ady Endre szobrot avattak Kalotaszentkirályon

Egészalakos Ady Endre szobrot avattak Kalotaszentkirályon
Foto: Fotó: RMDSZ Kolozs megye

Articol editat de kristalybea, 15 június 2022, 16:42

Fotó: RMDSZ Kolozs megye

Ady Endrét rokonság is kötötte Kalotaszeghez. 1914. június 6-án látogatott először Kalotaszentkirályra, ekkor írta A Kalota partján című versét. A most felavatott szobor hetven éve készült, Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készítette. Budapesten sokági az Orsolya-rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium udvarán állt. A bronzszobrot a tanintézet tornacsarnokának megépítése miatt eltávolították a talapzatáról, és egy ideig a pincében tartották. Az alkotás 2010-ben Nagyváradra került. Tőkés László akkori európai parlamenti képviselő, volt királyhágómelléki református püspök ugyanis korábban felvetette, hogy Érmindszenten, Ady Endre szülőhelyén egész alakos szobrot kellene emelni a költő tiszteletére a meglévő mellszobor helyére. A terv azonban meghiúsult és a Pro Universitate Partium Alapítvány Kalotaszentkirály-Zentelkének adományozta.

Wehner Tibor művészettörténész, a magyarországi Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászati szakértője szerint a szobor „kvalitásos munka. Közösségi megbízásra és magánmegrendelésre készített mű”.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány