Listen Live Kolozsvári Rádió

Nem lesz kész időben a válaszúti Bánffy-kastély, de „gyönyörű lesz”

Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke elmondta, ez nem jelent különösebb gondot, ugyanis a kivitelezők nagyon igényes munkát végeznek, a kastély gyönyörű lesz, amikor elkészül. Most a munkálatok felénél tartanak, a pince szinte kész van, a tetőszerkezeten dolgoznak és a faburkolatok restaurálása is nagyobb részt megvan.

Rostás Árpád nyolcszáz négyzetméternyi faburkolatot, faragást és berakást restaurál. Helyenként három-négy réteg festéket kell eltávolítani, és az egészet lekaparni, tulajdonképpen citlingelni. A magyarországi farestaurátor gyakorlatilag véletlenül csöppent bele a hatalmas munkába. Elképesztő igényességgel dolgozik, gyakran mondja, hogy ebből a szempontból a reneszánsz mester, Michelangelo a példaképe.

A Kolozsvárhoz közeli kastély a 19. század második felében nyerte el mai formáját. Később rengeteg kár érte, 1944-ben könyvtárát felégették, ingóságait széthordták. Az 1960-as évektől 2007-ig iskola működött benne. A mostani felújítás költségvetését többször kiigazították, az eredetileg több mint 42 millió lejre rúgó keretet átlépték és megtoldották, a határidők is csúsznak, de amikorra elkészül, igazi csoda lesz – véli Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

A kastélypark is megújul, most az épület restaurálása mellett a tó kialakításán dolgoznak a kivitelezők.

Articol editat de kristalybea, 8 június 2022, 13:52

Szilágyi Szabolcs összeállítása és fotói

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány