Népszámlálás: húsz százalék magyarság a tét Bihar megyében és Nagyváradon
Határmenti településeken hatványozott kihívást jelentenek a különféle anyaországi családtámogatási intézkedések a romániai népszámlálás szempontjából – Szabó Ödön, Bihar megyei RMDSZ-es képviselő szerint. Mint mondta, 20 százalék fölött kellene tudni tartani a magyar közösség számarányát, mind Bihar megyében, mind Nagyváradon.
„Az elmúlt években azt láttuk, hogy minden egyes népszámlálás valamilyen csökkenést hozott a magyar közösség számára. A legdrasztikusabb az első 10 év volt, ’91-től 2001-ig; ekkor csökkent a legnagyobb arányban a nagyváradi magyar közösségünk is, és a Bihar megyei magyar közösségünk is. Ezt követően lassult ez a csökkenés. Nyilvánvalóan azt szeretnénk látni, hogy ez a lassulás tovább folytatódik” – mondta Szabó Ödön. A képviselő szerint sokféle kihívás van, főleg a határ menti térségben, ahol több olyan intézkedéscsomag, családtámogatások az anyaországból, határ mentén hatványozottabb kihívást jelent a megtartás szempontjából. Ugyanakkor abban reménykednek, hogy el tudják érni azokat a küszöböket, amelyek szavatolják a települések nyelvi jogait, azaz legalább 20 százalékot.
A képviselő elmondta, a visszajelzések és a napi szintű kontaktusok azt éreztetik, hogy megvannak ezek a küszöbök, nagy kérdés azonban, hogy sikerül-e megszámolni. A népszámlálás megszervezését hiányosnak érezte abban az értelemben, hogy Nagyváradon 14 népszámláló pontból csak egynél nyújtanak magyar nyelven is információkat, noha a számarány ennél többet indokolt volna, és szerinte nem tartották be ebben a kérdésben Nagyváradon a törvényt.
Bihar megye helyzetével kapcsolatban Szabó Ödön úgy fogalmazott, különleges helyzetben van, mondhatni kicsiben leképezi az erdélyi magyar közösség helyzetét, hiszen van egy tömb része, az Érmellék, vannak 20-45 százaléknyi magyarsággal rendelkező települések és szórványközösségek is.
Szilágyi Szabolcs interjúja
A népszámlálás önkitöltéses szakasza május 15-ig tart, itt lehet kitölteni, ha még nem tették meg: https://autorecenzare.insse.ro/
Articol editat de kristalybea, 5 május 2022, 14:59