Élő Kolozsvári Rádió

Vajon meghal Drakula a Drakula halálában?

A Magyar Film Napja alkalmából a Drakula halála celluloid-workshop újabb felvonásait mutatta be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának Média Tanszéke.

Az esemény során Lajthay Károly 1921-ben készült elveszett Drakula-filmjének, a Drakula halála remake-jének előzőleg leforgatott, ileltve legújabb fejezeteit vetítették le. A munkafolyamatról a projekt résztvevői a vetítést követően meséltek a közönségnek.

A Drakula halála forgatókönyvét Szántai János kolozsvári író, forgatókönyvíró és filmkritikus találta meg. Maga az 1921-ben készült alkotás viszont ma is a legkeresettebb eltűnt magyar mozgóképek listáján szerepel. A Drakula halála celluloid-workshop első állomása 2018-ban volt, ekkor a Sapientia EMTE Média Tanszéke az Erdélyi Magyar Filmszövetséggel társulva celluloid filmes workshopot szervezett, ennek eredményeként született meg a remake első 5 fejezete. Tavaly ez a közös munka tovább folytatódott, ennek eredményeit mutatták be a hétfői vetítésen.

A celluloidra való forgatás egészen különleges élménynek bizonyult a projektben résztvevő diákoknak, számolt be róla a Sapientia EMTE oktatója, Lakatos Róbert, a workshop vezetője.

Drakula mindenki számára egy koncepcionális figura: félelmetes, sápadt, vámpírfogai vannak és lehetőleg vért szív, esetleg képes denevérré válni is. Ezek a konvenciók mind ugyanarra a német expresszionista rendezőre vezethetők vissza, aki a Drakula-filmek atyjának számít. Friedrich Wilhelm Murnau a Nosferatu című alkotásával írta be magát a filmtörténetbe, amely éppen idén lesz 100 éves. Mégis inkább a Lajthay-féle, vélhetően legelső Drakula-filmet lehet eredetinek tekinteni, hiszen egy évvel a Nosferatu előtt készült. Lajthay Károly Drakulája, illetve Drakula-filmje viszont, a Nosferatuval, és az utána következő alkotásokkal ellentétben, nem a megszokott tulajdonságokat sűríti – mondta el a Sapientia EMTE tanára, Blos-Jáni Melinda némafilm-szakértő.

A diákoknak mindenképp kihívást jelent csupán képekben fogalmazni, és elengedni a vezérfonalként szolgáló monológokat, illetve párbeszédeket. Emellett viszont újdonságot jelentett az is, hogy ebben a filmben Drakula helyett egy nő áll a főszerepben. Kettejük kapcsolata mai megfogalmazásban toxikusként jellemezhető – véli a remake hetedik fejezetének rendezője, Farkas Boglárka.

A Drakula halála forgatókönyvének feldolgozása félidejéhez érkezett a Sapientián, azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy Drakula valóban meghal-e Lajthay és Kertész Mihály forgatókönyve szerint. Jelenleg 7 fejezet készült el a 13-ból, mindegyiket más-más diák rendezésében forgatták le. A tervek szerint a jövőben a remake tovább forog Kolozsváron.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 3 május 2022, 11:25

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány