Listen Live Kolozsvári Rádió

Fényjáték, bábok, kiállítás: nyílt nap volt a bonchidai kastélyban

A Transylvania Trust Alapítvány által szervezett családi programon az érdeklődők vezetett sétákon és egy különleges kiállításbemutatón vehettek részt. A gyerekeket bábelőadással és bábkészítéssel várták Bonchidán.

A látogatók között a jó időnek köszönhetően számos kisgyermekes család is megfordult. Néhányan a kastélyt körülvevő fűben megpihenve élvezték a régóta várt napsütést. Egyes családok minden évben visszajárnak a Bánffy-kastélyba, és ezt a szokást szeretnék átadni gyerekeiknek is – tudtuk meg az egyik kolozsvári anyukától, Kis Boglárkától, aki családjával érkezett Bonchidára.

A kastélyba érkezett látogatók Eke Zsuzsanna művészettörténész vezetésével ismerhették meg az épület és a Bánffy család történetét. A felnőtt látogatókat egy kiállítássorozaton is végigkísérték a szervezők. Egy szívritmust kirajzoló fényinstallációt helyeztek el az épület főbejáratánál, amely a kastély örökéletűségét hivatott hangsúlyozni. Az egykori barokk stílusú istállóban egy fényjátékkal kiegészített installációt lehetett megtekinteni, amely a lélek absztrakt megfogalmazását tűzte ki célul. A megtekinthető alkotásokat, Romániával együtt, öt ország művészei készítették el – tudtuk meg a Crafting Stories című kiállítás művészeti koordinátorától, Kalló Angélától.

Az érdeklődők magas száma miatt a kastélyban minden évben megszervezik a nyílt napokat. Bonchida környékén túlról is érkeznek látogatók, akik arra kíváncsiak, hogy az évről évre megújuló kastély miben tudott fejlődni egy esztendő alatt – mondta el a Transylvania Trust Alapítvány elnöke, Hegedüs Csilla.

Az idei nyílt nap alkalmával a kastély hangulatán és történetén túl a gyerekek megismerhették A boldog herceg című mese hősét Demeter Ferenc előadásában. Ezt követően saját fantáziájukat használva készíthettek maguknak bábokat a rendelkezésre álló anyagokból.

A kastélyban ugyanakkor egész nyáron várják a látogatókat vezetett sétákkal és szakmai helyreállító táborokkal.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 2 május 2022, 10:18

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány