Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor és Szijjártó Péter Kolozsváron: a Fidesz és az RMDSZ megerősíti a partnerségét

Megerősíti a partnerséget a FIDESZ-szel az RMDSZ – jelentette be Kelemen Hunor, Románia miniszterelnökhelyettese, az RMDSZ elnöke jelentette be a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón.

Az országgyűlési választásokon nemcsak az ország, hanem az egész nemzet jövőjéről született döntés, mondta Szijjártó Péter. „Fontos volt számunkra, hogy a nemzet minden tagjának lehetősége legyen, és lehetősége is volt arra, hogy elmondhassa a véleményét Magyarország, illetve a magyar nemzet jövőjével kapcsolatban” – jelentette ki. A külügyminiszter elmondta nagy öröm, hogy a határon túli nemzeti közösség tagjai is rekordszámban vettek részt a parlamenti választásokon.

Szijjártó Péter a Romániában zajló népszámlálásról is beszélt a sajtótájékoztatón. „Arra kérünk tisztelettel minden magyart, aki itt él, hogy azt a 30-40 percet szánja rá erre a kérdésre. Az a legbiztosabb módja a népszámláláson való részvételnek, hogyha valaki online, önkitöltéses formában teszi ezt meg. Fontos az egység fontos, hogy a Romániában élő magyar emberek magyarnak vallják magukat a népszámláláson” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta lassan hat éve folynak a gazdaságfejlesztő programok, sok tízezer beruházáshoz adtak támogatást a szomszédos országokban, és úgy vélte mindenki tud ebből profitálni.

A sajtótájékoztatón az ukrajnai háborúról is kérdezték a külügyminisztert, amellyel kapcsolatban elmondta, a magyar kormány világos döntése az, hogy nem szállítanak fegyvert Ukrajnába, és nem is engedik át az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokat Magyarország területén.

A kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunort az offshoretörvényről kérdezte a sajtó. „Legkorábban 2026-ban kezdődhet meg az offshore területekről a gázkitermelés, és én bízom benne, hogy 2026-ban meg is fog történni. Természetesen ezt követően vagy addig már elkezdődnek a tárgyalások az értékesítésről. Románia abban érdekelt, hogy addig olyan beruházásokat is idevonzzon, amelyek az ipart, azt az ipart erősítenék, a kémiai, petrokémiai ipart, műtrágyagyártást, amely plusz hozzáadott értékű árut is tudna termelni, azon kívül, hogy a lakossági gázhálózat csatlakozási lehetőségeket is bővíteni kell” – mondta az RMDSZ elnöke.

„Nem tudni, hogy mennyit fog tartani a gazdasági válságban. Nincs olyan ember, aki ezt meg tudja mondani. Ha én meg tudnám mondani, most nem itt állnék, az biztos. Azt látjuk, hogy az infláció nő, a koronavírus-járvány és a háború kitörése óta az energiahordozók ára nő, az euróövezetben is nagy az infláció, az euróövezeten kívül is nagy az infláció, és nyilván ez sok mindent meghatároz. Egy erős állam, egy határozott, felelős kormány pedig intézkedéseket kell hozzon, hogy egyrészt a rászorulókat védje, másrészt a gazdaságot életben tartsa, mert gazdaság nélkül nem lehet szociális támogatást adni a rászorulóknak, és biztos vagyok, hogy közösen ezt meg fogjuk tudni oldani úgy, hogy minél kevesebb vesztesége legyen a polgároknak és az országnak” – fogalmazott egy másik kérdésre adott válaszában Kelemen Hunor.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Articol editat de kristalybea, 14 április 2022, 16:39

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány