Élő Kolozsvári Rádió

Györkös 100: együtt van jelen az idill és az idill megbomlásának veszélye is

100 éve született Györkös Mányi Albert zenetanár-képzőművész. Györkös 100 címmel az ő festményeiből nyílt tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeumban.

Györkös Mányi Albert Tordaszentlászlón nőtt fel, nehéz körülmények között. Folyton kiújuló csonttébécéje miatt gyakran szorult kórházi kezelésre, ezért tanulmányait is késéssel fejezte be. Klarinéttanár lett a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. Felesége, Jakab Ilona festőművész biztatására 40 éves korában ecsetet ragadott, és attól kezdve minden energiáját a képzőművészet tanulmányozására, saját hangjának megtalálására fordította.

1985-ben új műteremlakást kaptak a Majális/Republicii utca 5-ös szám alatt, a következő 5 év rendkívül termékeny és boldog időszaka volt életének. Jakab Ilona 1990-ben elhunyt, 3 évvel később a betegségtől és haláltól való félelem miatt Györkös Mányi Albert saját kezével vetett véget életének. Műtermét és életművét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta.

A Majális utcai ingatlanban jelenleg is a Györkös Mányi Albert Emlékház működik, számos zenei, képzőművészeti és irodalmi eseménynek ad otthont. 169 festményt, 104 fametszetet és dúcot, számos grafikát és tanulmányt gondoz, rendszeresen felhíva a közönség figyelmét Györkös Mányi Albert egyediségére.

A centenárium alkalmából idén többször is szerveznek Györkös Mányi Albert életművéhez kapcsolódó eseményeket. Múlt szerdán nyílt meg és április 17-ig látogatható a Györkös 100 című tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeumban.

Összeállította: Gergely Zsuzsa

A borítókép: Györkös Mányi Albert Emlékház Facebook oldala, a kiállítás előtti folyamatok örömteli pillanata

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 29, 18:41

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára