Élő Kolozsvári Rádió

A bennünk rejlő „kövér” – Seymour-bemutató Kolozsváron

Sinkó Ferenc elsősorban mozgásszínházi előadásokat szokott rendezni, most úgy, hogy „hűségesen” színre visz egy drámát. Vajna Noémi dramaturg segítségével dolgozták fel Anne Lepper kortárs német drámaíró darabját.

Öt kövér gyereket a szülei egy hegyekbeli szanatóriumba küldenek. Mindannyian a távollévő dr. Barfuss kúrájában bíznak, akinek segítségével a kicsik lefogyhatnak, és ismét igazi emberekké válhatnak – ez Anne Lepper kortárs német drámaíró Seymour – Csak véletlenül kerültem ide című darabjának alaphelyzete. Ennek a színpadi műnek a bemutatóját tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 31-én, csütörtökön este 8 órától a stúdióteremben. Rendező: Sinkó Ferenc.

Körülbelül hat évvel ezelőtt Bodolai Balázs színművész felolvasó színházi előadásként rendezte meg a Seymourt, Sinkó Ferenc akkor figyelt fel a darabra. Anne Lepper azt a társadalmi nyomást dolgozza fel művében, hogy a környezetünk meghatározza, milyennek kellene lennie a testünknek, és mi folyamatosan meg akarunk felelni ennek az elvárásnak.

Sinkó Ferenc rendezővel beszélgettünk.

Összeállította: Gergely Zsuzsa

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 29, 17:41

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok