Listen Live Kolozsvári Rádió

„Szeressük egymást, gyerekek…” – Fodor Sándor Csipikéje a Puck Bábszínházban, régen és ma

„Szeressük egymást, gyerekek…” – Fodor Sándor Csipikéje a Puck Bábszínházban, régen és ma

Articol editat de kristalybea, 26 március 2022, 11:30

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulatának tagjai mellett – akik Csipike, Kukucsi, Vadmalac és az Erdő többi lakójaként ma is szórakoztatják, tanítják, nevelik a legkisebbeket – Varga Ibolya rendezővel beszélgetünk, aki többes minőségében kapcsolódik a történethez. Egyrészt a 2008-ban készült előadás rendezőjeként, másrészt pedig az 1988-as produkció Vadmalacaként is. Balló Zsuzsa nyugalmazott bábszínész pedig, aki az első Csipikében Madárként remekelt, a nyolcvanas évek második felének bábszínházi világába is bebocsátást enged, amikor Koblicska Kálmán rendezésében először vitték színre Fodor Sándor meseregényét.

Akkor Balló Zoltán, Balló Zsuzsa, Bogdán Bothos Júlia, Csák Zsolt, Csortán Márton, Jakab Ildikó, Koblicska Kálmán és Varga Ibolya alkotta a Csipike-csapatot. Napjainkban pedig a következők: Balogh Dorottya, Csortán Márton, Domokos Szabolcs, Erdei Emese, Giriti Réka, György László, Kötő Áron, Mostis Balázs, Patka Ildikó, Pünkösti Laura és Urmánczi Jenő.

„A szerzőnek is élmény volt, emlékezetes, hogy igenis boldogok voltak felnőttek és gyerekek egyaránt” – mondja Balló Zsuzsa nyugalmazott bábszínész. Szívesen emlékezik vissza a nyolcvanas évekbeli székelyföldi turnéjukra, ahova Fodor Sándor is elkísérte őket. Hozzáfűzte: egy bábelőadás akkor jó, ha azt felnőttek és gyerekek is megértik és kedvelik, jól érzik magukat benne. Ez pedig megvalósult, amit bizonyít a szeretetteljes fogadtatás is, ami az előadást övezte.

A Csipike rádiójáték felvétele a Kolozsvári Rádió stúdiójában, 2012-ben.

Varga Ibolya úgy fogalmazott: a Csipike bábelőadáson keresztül is megtanulták, hogy bármi történjék, „megbocsátunk, a színpad szent, amikor oda belépünk, a magánéleti konfliktusainkat kint hagyjuk. A színpadra szeretettel megyünk be, és valósággal csüngünk egymáson. Mindenki mindenkit fenntart, mint a vízsugár a labdát. Olyan erőt, olyan másságot ad a színpad, ami meggyógyít, és amikor onnan kijövünk, már nem tudunk haragos lelkünkbe visszaköltözni.”

Csortán Márton megjegyezte: „mindig lesznek Csipikék, Kukucsik, Szegény Dzsoni és Árnika meg a többiek, újjászületnek, ha a társadalomnak, a kultúrának szüksége van rá. Amikor nincs rá szüksége, akkor ők meghalnak. Lehet, hogy átköltöznek a tévébe vagy a moziba, de nem a ropogós, poros, penészszagú színházba, nem a nagy ámulatba, amit a gyerekek itt átélhetnek. Ha úgy gondolkodnak a nagyok, hogy szükség van erre, akkor megtörténik. Ha nem, vége.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány