Hadd szóljon!

Rubelt az orosz gázért – blöff vagy megvalósítható?

Rubelben fizettetné ki a gázt az általa “barátságtalannak” tartott országokkal Vlagyimir Putyin. A külpolitikai elemző szerint elképzelhető, hogy az orosz elnök meg is tudja valósítani az ötletét, az európai politikus szerint az ötlet a párhuzamos valóság terén van, az igazi mellett zajló médiaháború része.

A rubel zuhanó árfolyamának a javítása lehet a célja Vlagyimir Putyinnak azzal, hogy ebben az pénznemben kérné a gáz kifizetését. A gazdasági szankciók nagyon gyorsan elértéktelenítették az orosz fizetőeszközt. Ha viszont Európa-szerte – hiszen az EU összes államát a „barátságtalanok” közé sorolja Putyin – sokmilliárd eurót lennének kénytelenek rubelre váltani, hogy fizethessenek a gázért, azzal erősödne az orosz valuta.

A berlini gazdasági és klímavédelmi miniszter, Robert Habeck szerint szerződésszegés rubelben kérni az orosz földgáz árát. Az amerikai hátterű médiavállalat, a Bloomberg megkérdezte az orosz állami gázszolgáltatót, a Gazpromot, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződések engedélyezik-e az átállást rubelre. A Gazprom egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Ady András külpolitikai elemző szerint elképzelhető, hogy Vlagyimir Putyin keresztülviszi az ötletet.

Mindeközben Brüsszelben van Joe Biden, összeül az Európai Tanács, a NATO és a G7-csoport is. A háború kapcsán energiaügyi kérdések is terítéken lesznek, minden bizonnyal az orosz gázról való leválás is. Winkler Gyula, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő úgy véli, hogy a párhuzamos valóság terén van az, hogy most az Unió hirtelen nekifog rubelt felvásárolni egy nem létező piacról, ezáltal megmentve a rubel árfolyamát, hogy majd ebből fizesse ki a földgázszállítmányokat.

Vlagyimir Putyin azt is közölte, hogy Oroszország továbbra is rendben szállítja a földgázt, a változás egyedül a fizetések pénznemét érinti, és a Gazprom vállalatnak ennek megfelelően kell módosítania a szállítási szerződéseket. Az orosz kormány és jegybank egy hetet kapott, hogy megtalálja a megoldásokat a fizetési változásokra.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Articol editat de kristalybea, 24 március 2022, 15:20 / actualizat: 25 március 2022, 8:23

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány