Élő Kolozsvári Rádió

Ukrajnai menekült családokat fogadtak be a kolozsvári unitáriusok

A Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezete és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium ukrajnai menekült családokat fogadott be.

A gyerekek máris jól beilleszkedtek az iskola közösségébe, órákra is járnak, ami segít nekik átvészelni a stresszt, amit otthonuk elhagyása és az otthonról kapott rossz hírek okoznak.

„Nem a nemzetiséget nézzük és, hogy honnan jönnek, hanem azt, hogy az emberek egy zacskóba vagy egy bőröndbe csomagolták az életüket és arra kényszerültek, hogy az életüket mentsék és elmeneküljenek. A legelső család aki érkezett, amikor két nap utazás után megjött, akkor szembesült azzal, hogy a házukat otthon lebombázták. Kegyetlen volt látni azt, ahogy ők azt megélik” – meséli Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója.

Most három család van az egyházi vendégszobákban, a gyerekek beszélnek angolul, s így tudnak kommunikálni – a gyerekeken keresztül – a szülőkkel. Ők nem mennek tovább, itt várják meg a fejleményeket, remélve, hogy minél hamarabb haza tudnak térni.

„A gyerekek járnak a mi diákjainkkal órára, csodálatos volt látni, hogy hogy megtalálták a helyüket. A gyerekek szóba állnak egymással, megölelik egymást, kosárlabdáznak, kézilabdáznak, elkérik egymás WhatsApp-számát, együtt lógnak, ahogy mondani szokás. Egy kicsit enyhül az az életérzés, hogy nekik el kellett menekülniük otthonról” – teszi hozzá az aligazgató.

Fel vannak arra készülve, hogy nagyobb hullámban is érkezhetnek menekültek, készek felajánlani a tornatermeket, osztálytermeket szükség esetén.

„Mi is tanuljuk, hogy miként kell segíteni. De az erőt mi is tőlük kapjuk, ahogy látjuk a gyerekeket és felnőtteket, hogy összeszorított foggal megpróbálnak erősek maradni” – mondja Solymosi Zsolt.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 11, 17:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok