Ukrajnai menekült családokat fogadtak be a kolozsvári unitáriusok
A gyerekek máris jól beilleszkedtek az iskola közösségébe, órákra is járnak, ami segít nekik átvészelni a stresszt, amit otthonuk elhagyása és az otthonról kapott rossz hírek okoznak.
„Nem a nemzetiséget nézzük és, hogy honnan jönnek, hanem azt, hogy az emberek egy zacskóba vagy egy bőröndbe csomagolták az életüket és arra kényszerültek, hogy az életüket mentsék és elmeneküljenek. A legelső család aki érkezett, amikor két nap utazás után megjött, akkor szembesült azzal, hogy a házukat otthon lebombázták. Kegyetlen volt látni azt, ahogy ők azt megélik” – meséli Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója.
Most három család van az egyházi vendégszobákban, a gyerekek beszélnek angolul, s így tudnak kommunikálni – a gyerekeken keresztül – a szülőkkel. Ők nem mennek tovább, itt várják meg a fejleményeket, remélve, hogy minél hamarabb haza tudnak térni.
„A gyerekek járnak a mi diákjainkkal órára, csodálatos volt látni, hogy hogy megtalálták a helyüket. A gyerekek szóba állnak egymással, megölelik egymást, kosárlabdáznak, kézilabdáznak, elkérik egymás WhatsApp-számát, együtt lógnak, ahogy mondani szokás. Egy kicsit enyhül az az életérzés, hogy nekik el kellett menekülniük otthonról” – teszi hozzá az aligazgató.
Fel vannak arra készülve, hogy nagyobb hullámban is érkezhetnek menekültek, készek felajánlani a tornatermeket, osztálytermeket szükség esetén.
„Mi is tanuljuk, hogy miként kell segíteni. De az erőt mi is tőlük kapjuk, ahogy látjuk a gyerekeket és felnőtteket, hogy összeszorított foggal megpróbálnak erősek maradni” – mondja Solymosi Zsolt.
Riporter: Forrai Szerénke
Articol editat de kristalybea, 11 március 2022, 17:09
A gyerekek máris jól beilleszkedtek az iskola közösségébe, órákra is járnak, ami segít nekik átvészelni a stresszt, amit otthonuk elhagyása és az otthonról kapott rossz hírek okoznak.
„Nem a nemzetiséget nézzük és, hogy honnan jönnek, hanem azt, hogy az emberek egy zacskóba vagy egy bőröndbe csomagolták az életüket és arra kényszerültek, hogy az életüket mentsék és elmeneküljenek. A legelső család aki érkezett, amikor két nap utazás után megjött, akkor szembesült azzal, hogy a házukat otthon lebombázták. Kegyetlen volt látni azt, ahogy ők azt megélik” – meséli Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója.
Most három család van az egyházi vendégszobákban, a gyerekek beszélnek angolul, s így tudnak kommunikálni – a gyerekeken keresztül – a szülőkkel. Ők nem mennek tovább, itt várják meg a fejleményeket, remélve, hogy minél hamarabb haza tudnak térni.
„A gyerekek járnak a mi diákjainkkal órára, csodálatos volt látni, hogy hogy megtalálták a helyüket. A gyerekek szóba állnak egymással, megölelik egymást, kosárlabdáznak, kézilabdáznak, elkérik egymás WhatsApp-számát, együtt lógnak, ahogy mondani szokás. Egy kicsit enyhül az az életérzés, hogy nekik el kellett menekülniük otthonról” – teszi hozzá az aligazgató.
Fel vannak arra készülve, hogy nagyobb hullámban is érkezhetnek menekültek, készek felajánlani a tornatermeket, osztálytermeket szükség esetén.
„Mi is tanuljuk, hogy miként kell segíteni. De az erőt mi is tőlük kapjuk, ahogy látjuk a gyerekeket és felnőtteket, hogy összeszorított foggal megpróbálnak erősek maradni” – mondja Solymosi Zsolt.
Riporter: Forrai Szerénke
