Élő Kolozsvári Rádió

Vass Levente: nem visszatérésre van szükség az egészségügyben, hanem reformra

Az egészségügynek nem kellene visszatérnie a 2019-es szintre a vészhelyzet megszűntével. Reformra van szükség, és most van itt az ideje – mondja Vass Levente.

Az egészségügyi államtitkár az egészségügy reformját elsősorban a kihasználatlan kórházi ágyak csökkentésében és a járóbeteg-rendelés és a szűrővizsgálatok megerősítésében látja. Pénz is lenne rá – véli a szakpolitikus, mert a biztosító pénztárnak lenne rendelkezésre álló forrása, hiszen a kórházi ellátásban 20-30 százalékos felszabadulás figyelhető meg. A kórházi ellátás pedig az egészségügy költségvetésének mintegy 50 százalékát teszi ki.

“A kórházak szintjén reformokat kell végrehajtani, azonosítani kell azokat a hibákat, amelyek a járóbeteg-gondozás elsorvasztását eredményezték 2019 előtt és azonosítani kell azokat az ágyakat, kórtermeket, amelyek üresen állva pénzt emésztenek” – hangsúlyozza Vass Levente, aki szerint a felszabaduló pénzforrást a járóbeteg-gondozásra és a szűrővizsgálatok kiterjesztésére kellene fordítani. Ennek a reformnak a végrehajtásához azonban nem csak az egészségügyi rendszert irányítók kellenek, hanem a teljes politikai grémium összefogása – véli az államtitkár.

Riporter: Forrai Szerénke

Articol editat de kristalybea, 10 március 2022, 16:15

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány