Új uszoda épül Szászrégenben
A fejlesztési minisztérium biztosítja a Szászrégenben épülő új uszoda megvalósításához szükséges, csaknem 30 millió lejes finanszírozást – jelentette be Cseke Attila tárcavezető.
A korszerű, új uszodában egy standardoknak megfelelő, medence lesz, amelyben 6 úszósávot alakíthatnak ki egyszerre. A medencét az úszni tanuló gyermekek és a helyi közösség is használhatja. A földszinten öltözők, edzőterem és sportterem lesz, az emeleten pedig a közönségnek rendeznek be egy 124 férőhelyes lelátót.
Az uszoda környezetbarát és energiahatékony lesz, hőpumpákkal és napelemekkel szerelik fel, így a szükséges energia több mint fele megújuló erőforrásokból származhat, és az uszoda fenntartási költsége is jelentősen kisebb lesz. Az uszoda mellett ugyanakkor lesz elegendő parkolóhely, és az épületben elsősegélynyújtó pontot szerelnek fel.
közlemény
Articol editat de kristalybea, 1 március 2022, 11:19