Listen Live Kolozsvári Rádió

Fel lehet-e venni azonnal az Európai Unióba Ukrajnát?

Fel lehet-e venni azonnal az Európai Unióba Ukrajnát?
Foto: Zelenszkij felszólalása az EP-ben. Képernyőmentés a BBC közvetítéséből

Articol editat de kristalybea, 1 március 2022, 15:50

Zelenszkij felszólalása az EP-ben. Képernyőmentés a BBC közvetítéséből

Ukrajna az európai utat választja, Ukrajna egyenlő tagja szeretne lenni Európának – jelentette ki az ukrán elnök, az Európai Parlament mai plenáris ülésének az Ukrajna orosz megtámadásáról szóló vitáján. „Meggyőződésem, hogy megnyílhat az európai út Ukrajna előtt” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij, aki felszólalásában hangsúlyozta, Ukrajna azt szeretné hallani, hogy valóban van európai perspektíva az ukránok számára. Az EP-képviselők állva tapsolták meg.

A plenáris ülés állásfoglalás elfogadásával zárul, az erről szóló szavazás eredményét a tervek szerint negyed hétkor jelentik be.

A rendkívüli plenáris ülés előtt értük el telefonon Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselőt, aki elmondta: normál esetben konkrét metodológiai, technikai kérdések szabják meg egy-egy csatlakozni vágyó állam útvonalát. Megszabják azt is, hogy mit lehet tenni a Keleti partnerség keretén belül. A Keleti Partnerség egy az Európai Unió által indított projekt, arra irányul, hogy megerősítse hat kelet-európai és dél-kaukázusi partnerország politikai társulását és gazdasági integrációját. Ebbe a csomagba tartozik Ukrajna is.

A nyolc európai uniós tagállam államfője által aláírt kezdeményezést, hogy az orosz offenzíva alatt hatodik napja álló Ukrajnát vegyék fel az EU-ba, Magyarország is támogatja – jelentette be a közösségi oldalán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Korábban Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia elnökei közös állásfoglalást tettek közzé, amiben kérték az uniót, hogy vizsgálja felül Ukrajna „azonnali uniós tagságának lehetőségét”. Klaus Iohannis kedd reggel szintén úgy nyilatkozott, hogy Románia támogatja Ukrajna tagságát.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány