Ukrajnai helyzetkép kárpátaljaiak szemszögéből
Az ukrán államfő nyugalomra int és nemzetközi szankciókat kér Oroszország ellen, de még bízik a békés megoldásban. Ukrajnában nincs háborús hangulat, Kijevben a megszokott rendben zajlik az élet.
K. Debreceni Mihály éppen Kijevbe tartott, amikor elértük, a fővárosból követi majd az eseményeket. A ma déli helyzetképet rögzítettük interjúnkban.
„Az éjjeli elnöki beszéd után, amelyben Volodimir Zelenszkij nyugalomra intette az embereket, a média is kicsit csendesebb lett és nem tapasztalható pánik hangulat. Kárpátalján szintén nyugalom van” – mondta el rádiónknak K. Debreceni Mihály.
Leginkább a 2014-es hez hasonló óriás-inflációtól tartanak az emberek – mondják kárpátaljai újságíró kollégáink.
„Senki sem boldog ettől az egész helyzettől ami kialakult”, mondja az imént tudósító kollégánk édesapja, Debreceni Mihály. A nyugdíjas ujságíró is arról számolt be, hogy Kárpátalján, szinte ezer kilométerre Donyecktől és Luhanszktól nyugalom van. Ő maga korábban tévésként járt azon a vidéken, ezekről a tapasztalatairól is beszámolt kérésünkre.
„Luhanszk és Donyeck térségek gazdasági helyzetéből, bárki is uralja azt a területet nagyon nehéz lesz kiemelkedni egy picit is. Az iparnak vége, szénbányászatnak vége, a mezőgazdaságról nincs mit beszélni” – mondta Debreceni Mihály.
A teljes összeállítást a lejátszóra kattintva hallgathatja meg.
Az atomfegyverek korában fegyveres úton nem lehet rendezni a felgyülemlett konfliktusokat – írja nyilatkozatában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. A kisebbségi szervezet ugyanakkor felszólítja a nagyhatalmak vezetőit és az ukrán kormányzatot, hogy „tegyenek meg mindent a háború elkerülése, a problémák békés úton történő rendezése érdekében”.
Továbbá a dokumentumban rámutatnak, hogy Ukrajnának az utóbbi években elfogadott törvényei nem teszik lehetővé a kisebbségvédelem terén kötött nemzetközi egyezmények végrehajtását.
Összeállította: Szilágyi Szabolcs
Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 22, 15:25