Élő Kolozsvári Rádió

Így vannak ott Kárpátalján – interjú Pallagi Marianna kárpátaljai újságíróval

Hogy vagytok ott Kárpátalján? címmel írt cikket a Kárpátalja.ma hírpotálon Pallagi Marianna főszerkesztő.

Ebből anyagilag nehéz hétköznapok körvonalazódnak, az üzemanyagdrágulás, a pénz elértéktelenedése, a szülők küzdelme azzal, hogy nincs jelenléti oktatás, és kevésbé a tűzharctól való félelem.

Pallagi Marianna újságíró kollégát Forrai Szerénke hívta fel, ugyanazzal a kérdéssel: Hogy vagytok ott Kárpátalján?

„Nem érezzük annyira kiélezettnek a helyzetet, mint ahogy a nyugati sajtó ezt sulykolni próbálja” – mondja Pallagi Marianna, aki hozzáteszi, hogy a háborúra utaló történések nem megnyugtatóak, de igyekeznek objektíven nézni a dolgokat. Nem készülnek arra, hogy menekülniük kell, bár a családban már beszéltek arról, hogy hol lenne számukra biztonságos zug.

„Nem készülünk háborúra, nem csomagoltunk össze, éljük a mindennapjainkat.”

Ami pedig a mindennapokat illeti: „nehezek. Amit a kárpátaljai magyarság a háborúból érzékel az a pénztárcájának a súlya. Hogy a pénz retteneten elértéktelenedett, az embereknek több állást kell egyszerre vállalniuk, hogy fenn tudják tartani a családjukat, nagyon sokan mennek külföldre dolgozni. Sokszor apuka és anyuka is megy, és nagyszülőkre hagyják a gyerekeket. Azért próbálunk boldogulni, ahogyan tudunk. Mi arra számítunk és azt reméljük, hogy el kell csendesüljön ez a helyzet. Senkinek nem érdeke a háború. Reméljük, hogy nem lesz vérre menő konfliktus, és ugyanúgy élhetjük az életünket, ahogy eddig” – mondta rádiónknak Pallagi Marianna.

A teljes interjú a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 15, 16:26

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok