Listen Live Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: 65 éve „süt” a Napsugár

A Napsugár első száma 1957-ből.

65 éves idén a Napsugár gyerekirodalmi havilap, első száma 1957 januárjában jelent meg. László Noémi főszerkesztővel, aki tavalyelőtt ősszel vette át Zsigmond Emesétől a “stafétát”, többek közt arról beszélgettünk:

  • emlékszik még arra, amikor kisgyerekként Napsugarat olvasott, lapozott, mi tetszett a legjobban, milyen élmény volt?
  • hogyan tudja felvenni a versenyt a kommersz gyereklapokkal egy olyan igényes kiadvány, mely valódi, értékes verseket, meséket, művészi színvonalú illusztrációkat, rajzokat, grafikákat közöl?
  • jó-e az, hogy egyesek már a Hófehérkétől és Hamupipőkétől, a Piroska és a farkastól és A kis gömböctől is óvni akarják a kicsiket, a “cancel culture” jegyében, mert ezek a történetek úgymond túl agresszívek, túl sok “szörnyűséget” tartalmaznak, s szerintük traumatikus hatásúak?
  • saját gyerekei mit szeretnek a legjobban a Napsugárban és a Szivárványban, a gyerekirodalmi lap “kistestvérében”, amely még “csak” 43 éves?

Beszélgettünk továbbá a digitális, internetes, „kütyüs” éra kihívásairól, arról, hogy szabad-e hat-hét éves kisgyerekek kezébe okostelefont vagy tabletet adni, jó-e az, ha már az egy-két-három éves csemetéket a tévé elé ültetik a szülők (hiszen léteznek már ilyen korú gyerekekre “szakosodott” tévécsatornák is).

A lejátszóra kattintva a február 7-i, hétfő délutáni műsor kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Sajtóklub: 65 éve „süt” a Napsugár

Articol editat de mihaly.istvan, 8 február 2022, 10:41 / actualizat: 8 február 2022, 12:54

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány