Hadd szóljon!

Az erdélyi innovációs törekvések kibontakozására adnának lehetőséget az Erdély Pitch szervezői

Február 28-ig várják a jelentkezőket az egyetemi hallgatók számára hirdetett Erdélyi Pitch című innovatív ötletversenyre – amelyet a Pénzcsinálók gazdasági portál, illetve az OTP Bank Románia és az OTP Consulting Románia hirdetett meg.

Kelemen Attila, az OTP Bank Románia marketingigazgatója

A versenyt a vállalat marketingigazgatója, Kelemen Attila mutatta be egy kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen a verseny iránt érdeklődő diákok is részt vehettek. A szervezők olyan innovatív ötleteket várnak a résztvevőktől, amelyek kapcsolódnak a fenntarthatósághoz és a környezettudatossághoz, esetleg valamilyen társadalmi haszonnal bírnak.

A versenyre jelentkező csapatoknak február 28-ig kell benevezniük egy az ötletüket bemutató 3-5 perces videóval. Mellette egy legfeljebb 10 oldalas, az ötletet részletesen kifejtő prezentációt, és az ötlet megvalósítására vonatkozó 2 éves költségvetési tervet is be kell nyújtaniuk – mondta el rádiónknak az OTP Bank márkamenedzsere, Moldovai Rita.

A verseny a fődíj mellett egy két évre szóló mentorprogrammal is megjutalmazza a nyerteseket. Ennek keretében az OTP Consulting Románia Kft. szakmai és pályázati tanácsadást nyújt számukra. A sajtótájékoztatón résztvevő diákok közül Olcsvári Pétert arról kérdeztük, hogy milyen lehetőségeket vár ettől a versenytől.

A döntőbe jutott csapatoknak esélyük van arra is, hogy egy vállalkozói képzést is magába foglaló programban vegyenek részt. Ennek végén az ötleteik megvalósításához szükséges pénzügyi forrásokra is pályázhatnak. Az elérhető finanszírozás negyvenezer és százezer euró közötti.

Birtalan Albert összeállítása

Articol editat de kristalybea, 4 február 2022, 15:18

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány