Hadd szóljon!

A szigorítások feloldását kérik gazdasági szereplők

A gazdaságra nézve mindenképp pozitív hatással lenne a járványügyi megszorítások teljes feloldása – reagált a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozások Szövetségének elnöke, Jakab Áron Csaba a kolozsvári Terápia Gyógyszergyár vezérigazgatójának szavaira, aki arra kérte a hatóságokat, vessenek el minden korlátozást és hagyják szabadon működni a gazdaságot.

A kolozsvári Terápia Gyógyszergyár vezérigazgatója állítja: nincs hogy és amiből kifizetni a járvány miatt bevezetett korlátozások generálta többletköltségeket, ezért kéri a szigorítások feloldását.

Megkeresésünkre Jakab Áron Csaba elmondta, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozások Szövetségében végzett friss felmérés szerint a vállalkozásoknak átlagban 10-15 százalékkal kevesebb volt az üzleti forgalmunk a járvány miatti megszorítások miatt. A forgalom visszaesése az alkalmazottak számának csökkenését vonta maga után.

Korábbi megkeresésünkre a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Bálint Csaba elmondta, a gazdasági lassulás éve lesz az idei, főleg az év első nagy fele kihívás elé állítja a gazdasági szereplőket.

Összeállításunkban az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Oborocea MÓnika

Articol editat de kristalybea, 3 február 2022, 16:23

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány